Ritka aljas trükkel szívatta meg saját dolgozóit a londoni luxushamburgerező, a Byron

gasztronómia
2016 július 28., 06:40
comments 335

A brit Byron olyan, mint a McDonald's, csak itt nem 89 pennybe kerül a hamburger, hanem 10 fontba, pincér hozza ki, és előre kell helyet foglalni, különben megeshet, hogy nem fér be az ember.

A 2007-ben alapított elegáns hamburgerezőláncnak csak Londonban 40, Nagy-Britanniában összesen vagy 60 étterme van, és a cég néhány éve 100 millió fontért cserélt gazdát.

Július közepe táján délelőtt fél 10-re a Byron fejtágító meetinget szervezett alkalmazottainak, ahová a lánc 15 londoni étterméből hívták meg a dolgozókat. Csakhogy nem a Byron vezetői várták őket, hanem a bevándorlási ügyekért is felelős belügyminisztérium, a Home Office neveket és fotókat tartalmazó lisákkal felszerelt emberei, akik a megjelenő Byron-alkalmazottak közül, akiknek egy része Dél-Amerikából származik, több tucatnyit letartóztattak és nyomban deportáltak is az országból. Vagyis összehangolt akcióról volt szó, és a Byron gyakorlatilag csapdába csalta saját alkalmazottait.

A Byron és a Home Office is semmitmondó hivatalos közleményben ismerte el a történteket, de ez csak olaj volt a tűzre: a módszert gusztustalannak tartók a Byron bojkottjára szólítanak fel: "Használd ki őket, aztán utasítsd ki őket" - írja valaki a Twitteren; "Soha, de soha nem eszem többé a Byronban, és erre bátorítok mindenkit" - írja másvalaki.

És persze, ahogy az ilyenkor lenni szokott, szinte minden az étterem húzását aljasnak tartó britre jut egy, aki szerint az illegális munkavállalók csak azt kapták, amit megérdemeltek, és üdvözlik a Byron lépését. (The Sun)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.