A támadás a főváros egyik északi, zsidók által sűrűn lakott negyedében történt.
Egyszer már sikerült, de a futás körülményei miatt az nem volt hivatalos világcsúcs. A mostani már az.
A hatóságok antiszemita indíttatású bűncselekményként kezelik a történteket.
Szilágyi Gábor jeladót tett a szavazólapja mellé Edinburgh-ben, megtalálták a borítékot a Nemzeti Választási Irodában.
Hazaértek a világ 149 városában leadott külképviseleti szavazatok.
Sok külképviseleten már szombaton szavaztak, mások még most is sorban állnak, és várják, hogy behúzhassák az X-et. helyszíni beszámolóitok.
„Bent minden megye külön asztal, Budapest több, adategyeztetés, és odaadják a szavazólapot+borítékot.”
Ennek oka, hogy a Választási Bizottság szerint a tiszások tömegével adtak meg rossz okmányazonosítót. Londonban, Münchenben, Berlinben, Stockholmban, Csíkszeredán és még sok más helyen emiatt csak fideszes megfigyelők lesznek a külképviseleti szavazásnál.
Fő az optimizmus.
Sadiq Khan népszavazás nélkül csatlakozna újra az EU-hoz.
A Londonban tárgyaló ukrán elnök kérte Donald Trumpot és Keir Starmert, hogy újra üljenek le egymással, miután a közel-keleti háború miatt elhidegültek a kapcsolataik.
Az ukrán elnök a brit parlamentben azt mondta, Ukrajnának kb. 1000 elfogórakétára van szüksége naponta, és ezt a mennyiséget le is tudják gyártani maguknak.
A Magyarországon született, de külföldön élő választók túlnyomó többsége az ellenzéket támogatja, csak jellemzően nem megy el szavazni. A Tisza a körükben azért kampányol, hogy éljenek a választójogukkal, miközben rengeteg az adminisztrációs akadály, ami sokakat elriaszt.
Az amerikai elnök továbbá vámokkal fenyegette meg Kanadát és azokat az országokat, amik olajat szállítanak Kubának.
Las Vegasból indult Londonba.