Vizoviczkiért egyben kifizették a 250 milliós óvadékot, úgyhogy most haza is mehet

bűnügy
2016 augusztus 01., 12:34
comments 145

Hétfőn véget ért a költségvetési csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Vizoviczki László előzetes letartóztatása, mert megérkezett a házi őrizet feltételeként kiszabott 250 millió forintos óvadék.

A Fővárosi Ítélőtábla július 29-én hagyta jóvá, hogy 250 millió forint óvadékért házi őrizetbe kerülhessen a rendőrök megvesztegetésével és adócsalással vádolt vállalkozó.

Most pedig közölték, hogy az óvadék egy összegben, maradéktalanul megérkezett és bírósági letétbe került, így augusztus elsején Vizoviczki mehet haza. Házi őrizetben elektromos nyomkövető eszközzel fogják majd megfigyelni a mozgását.

A Fővárosi Törvényszék korábban azzal indokolta az elsőfokú döntést, hogy a vádlott büntetlen előéletű, rendezett a családi háttere, már három éve van előzetes letartóztatásban, és a bizonyítási eljárás is már jelentősen előrehaladt állapotban van.

Azt, hogy honnan van a pénz, ilyenkor nem vizsgálják a hatóságok. Az biztos, hogy a vádlottól lefoglalt összegből nem lehetett befizetni az óvadékot, szóval valahonnan máshonnan lett most negyedmilliárd forintjuk erre Vizovickéknak. De hogy honnan,az nem kérdés ilyenkor.

Mint korábban írtuk, Vizoviczki házi őrizetéről alig néhány nappal azután született döntés, hogy a Vizoviczkivel több szinten is kapcsolatba hozható Portik Tamás bíróság előtt azzal vádolta Rogán Antalt, hogy 10 millió forintnyi eurót vitt az V. kerületi polgármesternek a belvárosi Fidesz-irodába.

Vizoviczki néhány nappal a házi őrizetbe helyezéséről szóló döntés utánközleményben sietett Rogán segítségére. Ügyvédje most a sokáig fideszes pénzből működő Pesti Srácoknak juttatott el egy közleményt, amiben bevédte Rogán Antalt:

„Kétség nélkül bizonyítható, hogy Rogán Antallal soha semmilyen kapcsolatom nem volt, még látásból sem ismer engem. Minden ezzel ellentétes hír a félreértés, butaság vagy rosszindulat tragikomikus terméke.”

Ahogy a Vizoviczkiről írt sorozatunk harmadik részéből kiderül, a vállalkozó korábban is ajánlott alkut az ügyészségnek. Az erről szóló levelében azt írta, hogy segít lebuktatni a Budapestet 2002 és 2010 között uraló baloldali maffiát, és annak vezetőjét, aki polgármester és országgyűlési képviselő is volt ebben az időszakban. Az ajánlatban azonban fenyegetőzik is, hogy ellenkező esetben a 2010 utáni időszakról is ad ki információkat. (via hvg.hu)

A közelmúltban három nagy cikkben is foglalkoztunk Vizovickzi felemelkedésével és bukásával, ezeket is ajánljuk:

link Forrás

link Forrás

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.