Nem találtunk egyetlen embert sem, akiben „megbotránkoztatást vagy riadalmat” keltett, hogy Rogán Antalt megpróbálták leönteni kefírrel és joghurttal

jog
2016 augusztus 02., 20:12
comments 294

Hétfőn tettük közzé a közleményt, amelyben olyan embert kerestünk, akinek a lelkét megrendítette, hogy múlt hét pénteken valakik tejtermékkel támadtak a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjére.

Muszáj, hogy legyen ilyen ember, hiszen a Pesti Központi Kerületi Bíróság a két elkövetőre 240 óra közérdekű munkát, illetve 150 ezer forintos bírságot szabott ki, arra hivatkozva, hogy

„kihívóan közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.”

Sajnos 24 óra alatt senki sem jelentkezett felhívásunkra, pedig bíztunk benne, hogy Rogán Antalnak legalább egyetlen rokona vagy barátja van, aki kiáll mellette.

Ahogy felhívásunkban ígértük, ezek után már tényleg csak a magyar igazságszolgáltatás függetlenségének felravatalozása és eltemetése van hátra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.