Elvonási tünetekkel tarkított, hosszú nyári szünetet követően - amit csak hellyel-közzel volt képes enyhíteni az Eb - vasárnap végre kezdetét veszi az őrület: a Community Shield-nek nevezett, Szuperkupa döntőnek álcázott Manchester United - Leicester City felkészülési meccsel indul az új angol fociszezon. Hajtás után esélylatolgás helyett történelemórát tartunk, érdemes figyelni.

A szuperkupa-meccsek története nagyjából száz éves múltra tekint vissza az angol fociban, ráadásul az első hasonló mérkőzést épp mostani memoárunk egyik főszereplője, a Manchester United húzta be - igaz, csak megismételt meccsen, amiből ez volt egyébként az egyetlen a kupa történelmében. A hőskor eseményei persze ezen kívül is dúskáltak az érdekes sztorikban: volt, hogy a profik és az amatőrök válogatott csapatai mérkőztek a trófeáért, volt, hogy mindössze 1500 néző váltott jegyet a meccsre, de olyan is, hogy a United és a Swindon Town 12 gólos találkozón gyömöszölte egymást halálra. Végül a manchesteriek nyertek 8-4-re (!), egy bizonyos Halse pedig nem kevesebb, mint hatszor iratkozott fel a gólszerzők közé a Stamford Bridge-en rendezett döntőn.

A bohóckodás 1930-ig tartott, ekkor döntött úgy végleg az FA, hogy a kupagyőztes és a bajnok csapjon össze a szezont útjára indító meccsen - az Arsenal szépen ki is sajátította a dolgot, öt bajnoki címből négyet győzelemmé konvertáltak -, de az 1950-es vb-blama átalakította a terveket. A brazíliai seregszemlén hatalmasat égő angol csapat (0-1 a full amatőr amerikaiak ellen) a tornával párhuzamosan Kanadában portyázó sztárokból - Matthews, Lofthouse - összeverbuvált válogatott ellen játszott, csak, hogy bizonyítást nyerjen, ha komolyan vették volna a világbajnokságot, akkor simán behúzzák. A következő különleges alkalom 1961-ben jött, a korábban általunk is megénekelt Tottenham ugyanis nem csak a bajnokságot, de a kupát is behúzta, így elvileg nem lett volna szükség szuperkupa-mérkőzés rendezésére. Ilyen persze nem történhetett, a Spursnek a ligaválogatott ellen kellett bizonyítania, hogy valóban az ország legjobb csapata, ami sikerült is, mert a londoniak 3-2-re nyertek.

Nem említettük, de nyilvánvaló, hogy a két világháború alatt (1914-1919, illetve 1939-1947 között) egyetlen szuperkupa meccset sem rendeztek meg. Volt azonban az angol szuperkupának egy másik jellegzetes betegsége is, méghozzá a megosztott módon kiosztott trófeák. Döntetlen esetén már nem volt újrajátszás, vagy hosszabbítás, hanem a kupát hivatalosan mind a két csapat megkapta. Igazán mókás élményt nyújt a trófeával közösen pózoló csapatkapitányok fotója, csodálom, hogy nem volt folyamatosan döntetlen a végeredmény. Az első osztozkodásra 1949-ben került sor, az utolsóra pedig 1991-ben - közte összesen tizenegyszer pózoltak közösen a trófeával a kapitányok.

Nem is Angliában járnánk persze, ha nem lenne kivételünk ebben is: a szabályok ellenére 1974-ben ugyanis mégis büntetőkkel dőlt el a kupa sorsa a Liverpool és a Leeds United között. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy éppen az azt megelőző években kezdték el bevezetni ezt a kegyetlen módszert a különböző futballsorozatokban. (A kupa sorsa egyébként ezt követően még hat alkalommal dőlt el büntetőkkel, legutóbb 2009-ben.) Ez volt az a bizonyos kupadöntő, ahol Kevin Keegan és Billy Bremner a páros kiállítás sorsára jutottak, és ezt követően a Leeds játékosa súlyos eltiltást is kiharcolt magának. A csapat akkori menedzsere Brian Clough volt, aki egy hírhedt 44 napos ámokfutás után távozott a Leeds United csapatától, mert a játékosok gyakorlatilag megpuccsolták módszereit és elképzeléseit. A Liverpool csapatánál is egy legendás menedzser bemutatkozása volt ez a meccs: a szuperkupa volt Bob Paisley első hivatalos mérkőzése a Vörösök padján, így voltaképpen a későbbi nagy sikerkorszak kezdete. És még egy unikum: ez volt az első találkozó, aminek a Wembley adott otthont, amiből később rendszer lett - egészen a stadion felújításáig, amikor is Cardiffba költöztették a döntőket.

A kupasorozat rekordere természetesen a Manchester United - 20 győzelemmel -, igaz négy alkalommal ők is csak a furcsa megosztásos módszerrel juthatta a trófeához. Mostanság ugyan nem megy nekik annyira, de nem is olyan rég még állandó szereplői voltak az eredményhirdetéseknek, 2007 és 2013 között például ötször is a manchesteri játékosok keze között landolt a kupa. Mostani ellenfelük, a Leicester City eddig mindössze egyszer játszhatott a kupáért, igaz, az mindjárt emlékezetesre sikeredett.

Történt ugyanis, hogy az Arsenal 1971-ben duplázott és elhódította mind az FA Kupát, mind a bajnokságot, így a kupadöntőben vesztes Liverpool és a másodosztályból feljutott (!) Leicester City mérkőzhettek meg a szuperkupárt - hála a szövetség furmányoskodásának. A meccset - és ezzel a kupát - általános meglepetésre a Leicester nyertte, a jobbhátvéd Steve Withworth góljával.

A Leicester győzelme furcsa lavinát indított el: egy évvel később a harmadosztályt megnyerő Aston Villa, 1973-ban pedig a másodosztályú Burnley kapaszkodott össze az 1968-as bajnok, a korszakban végig élcsapatnak számító Manchester City-vel. Egyik mérkőzés sem váltott ki túl nagy érzelmeket, és látszik az is, hogy jó ideig mostohagyerekként volt kezelve döntő az angol focin belül.

Emlékezetes történet még Grobbelaar nevetséges öngólja a liverpooli derbin, ami Everton sikert hozott, alig pár hónappal a Liverpool 1984-es BEK sikere után. Cantona triplája 1992 nyarán, amit követően már csak pár hónapig maradt a Leeds United játékosa. A legpechesebb csapat talán a Newcastle United. A Szarkák mindössze 1 győzelmet és 5 vereséget tudnak felmutatni szuperkupa-meccseken, egyetlen győzelmük ráadásul nem túl friss: 1909-ben szerezték. Legutóbb éppen húsz éve, az angliai Eb-t követően jártak a finálében, de a Keegan vezette, Shearerrel kiegészített Entertainers csúnya, 4-0-ás vereségbe szaladt bele a Manchester United ellenében. A sokak szerint valaha volt legjobb szuperkupa-meccset 1954-ben játszották: a bajnok Wolves és az esélytelennek tartott WBA csörtéjéből nyolcgólos dráma lett, ahol a birminghamiek mind a négy góljukat a második félidőben szerezték, és kétszer is kétgólos hátrányból álltak fel.

A fentiekből jól látszik: a Community Shield mindig is mostohagyerek volt az angol futball bölcsőjében. Jelentősége nem csökkenőben van, épp ellenkezőleg, szinte sosem volt neki, ma ellenben már legalább a legfontosabb edzőmérkőzésnek számít. Ehhez mérten készüljünk a vasárnapi találkozóra is, amelyen lehet majd hatot cserélni, próbálgatni a taktikát, és megnézni, mire megy a José Mourinhóval ráncfelvarrott United a tavalyi magra - mínusz Kanté - alapozó Leicesterrel.

A Sport TV-re kell majd kapcsolni, vasárnap délután 17:00-tól.