Rogán Antal feltalálót veszi védelmébe a kormányzati tájékoztatás

Megmondom őszintén kicsit zavarban vagyok. Rogán Antal feltaláló ugyanis saját minisztériumán keresztül sajátos közlményt adott ki.

A Népszabadságra hivakozva ugyanis megírtuk, hogy Rogán Antal neve is szerepel egy elektronikus aláírási eljárási szabadalmon. A szabadalom a Hunguard Kft.-hez köthető, amely több százmillió forintos hasznot húzott be a közműcégek auditálásán. Rogán ráadásul a szabadalmat még fideszes frakcióvezetőként tavaly jegyezte be

(Idén januárban viszont eladták a jogosultságokat a MobilSign Kft-nek. Update: Ennek a cégnek 2014-ben ügyvezetője volt Csík Zoltán, és Lengyel Csaba is a tagjai között szerepelt. Csík és Lengyel neve is feltűnik a szabadalmi jogosultságok között Rogán neve mellett.)

Nem kellett sokat várni, Rogán Antal vagy pontosabban a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK, köznyelven a propagandaminisztérium) szinte azonnal reagált a sajtóhírre.

A szöveget átolvasva nem teljesen egyértelmű, hogy itt most Rogán Antal propagandaminiszter közöl valamit, vagy Rogán Antal sikeres magyar feltaláló és vállalkozó.

A levél ugyanis így kezdődik – „küldjük Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter reakcióját a ma megjelent hírekkel kapcsolatban.” – majd ilyen mondatokkal folytatódik:

„Az általunk szabadalmaztatott elektronikus aláíráson alapuló eljárást alkalmazza ügyfélpontjain az ország legnagyobb távközlési szolgáltatója, ügyeik intézésekor százezernyi magyar polgár használja az általunk kifejlesztett elektronikus aláírást. A szabadalomnak semmi köze a Hunguard Kft.-hez, annak piaci hasznosítását egy másik gazdasági társaság végzi. Állami megbízást az elmúlt években nem kaptunk, állami pályázaton nem indultunk.

Tehát Rogán Antal főkabinetvezető miniszter mintha itt elismerné, hogy igenis köze van a szabadalomhoz, bár hogy pontosan milyen tevékenységet végzett benne, az nem derül ki. Azt mindenesetre leszögezi, hogy a Hunguard Kft-hez semmi köze.

A következő vagyonnyilatkozatából mindenesetre lerántja a leplet a szabadalomról is:

„A szabadalom idei bejegyzését követően természetesen azt soron következő vagyonbevallásomban szerepeltetni fogom, erre mindezidáig nem volt kötelezettségem, hiszen a szabadalom jogerős bejegyzésre csak az idei évben került.”

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.