HATALMAS RIADÓ: eltűnhet a magyar málna!!!

gazdaság
2016 augusztus 12., 04:34
comments 136

Eltűnhet a magyar málna a piacról, a termelők szerint ugyanis egyre kevésbé éri meg a nagy kézimunkaerő-igényű tevékenységgel foglalkozni - írja a Magyar idők pénteki számában.

Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a lapnak elmondta, hogy

töredékére csökkent a málna hazai termőterülete, és a következő években vélhetően megszűnik a hazai termesztés.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint a kilencvenes évek elején még 27 ezer tonna málna termett évente Magyarországon, a teljes megtermelt mennyiség mára másfél-kétezer tonnára csökkent.

A gyümölcspiaci szakember az okok között említette, hogy nincs aki foglalkozzon a korábban házak mellett termesztett növénnyel, és a nagyobb ültetvényekre sem találnak munkást. A dolgozók bére pedig egyre nagyobb arányt képvisel a termék árában, ezzel csökkentve a termelés jövedelmezőségét.

Magyarországon a hatszáz forintért értékesíthető málna kilójából kétszáz forintot tesz ki a betakarítási költség, miközben Szerbiában, Romániában és Ukrajnában fillérekért dolgoznak az ültetvényeken.

A helyzetre gyakorlatilag nincs megoldás, a növekvő munkaerőköltségeket a fogyasztók nem fizetik meg. Ha dupla áron lehetne eladni a bogyót, akkor megérné, a vásárlók azonban egyelőre nem fogadják el az áremelést - tette hozzá.

A probléma minden nagy kézimunka igényű gyümölcsnél jelentkezik. A szakember szerint ezek a növények lassan eltűnnek a magyarországi termőterületekről. (MTI)

(A címlapi kép a Wikipédiáról van.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.