A gyermekbénulás visszatért Nigériába az oltásellenes terroristák miatt

Ugyan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábban már azt közölte, hogy a járványos gyermekbénulás eltűnhet a Föld színéről, most mégis azt voltak kénytelenek közölni, hogy Nigériában két esetet is regisztráltak. Több mint két év után fordult elő, hogy a poliovírus okozta megbetegedés miatt két gyerek is lebénult.

Mindennek közvetlen kapcsolata van a terrorizmussal is: a két gyerek az ország észak-keleti részén élt, ahol a Boko Haram nevű dzsihádista terrorszervezet uralkodik, és melynek tagjai kifejezetten tiltják a védőoltások beadását.

A nigériai kormány attól tart, hogy egy nagyobb járvány is kitörhet, ezért most vészhelyzeti immunizációs programot terveznek indítani.

A mostani bejelentés előtt a WHO már csak Afganisztánból és Pakisztánból ismert eseteket. Most viszont a nigériai Borno is felkerült a térképre, ahol több mint félmillió olyan gyerek él, akiket nem oltottak be.

A Boko Haram vezetője, Abubakar Shekau (AFP)

A kormány ötmillió gyerek beoltását tervezni már a jövő héttől kezdve. Ijedtségre ad okot az is, hogy csak minden 200. esetben bénul le a beteg, azaz ez azt feltételezi, hogy a két gyereknél jóval többen fertőzödhettek meg és sokan valószínűleg még nem is tudnak erről.

A Boko Haram ideológusai szerint a védőoltás a nyugat ármánykodása, ennek segítségével akarják sterilizálni a muszlimokat. (Verge)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.