Ideiglenesen bezár a Fabric, London kultikus klubja

A Fabric működési engedélyét átmenetileg felfüggesztették, miután két hónapon belül két fiatal is meghalt a klubban kábítószer-fogyasztás miatt.

A két 18 éves fiatal halálával kapcsolatban még zajlik a nyomozás, a működési engedély felfüggesztését a londoni rendőrség kérte. Most hétvégén már zárva volt a Fabric és 28 napon át ez még biztos, hogy így lesz.

A klub közleménye szerint több mint két éve bármiféle incidens nélkül működtek, de az elmúlt kilenc hét során két haláleset is történt túladagolás miatt. Ők is meg akarják érteni, hogyan történhetett mindez, ezért együttműködnek mindenben a hatóságokkal.

Nagy-Britanniában gondot jelent, hogy az utóbbi időszakban sokkal töményebb MDMA-tartalmú ecstasy jelent meg a piacon, a fogyasztók pedig nincsenek felkészülve a jóval erősebb dózisra. Bár az eki még mindig jóval kevésbé veszélyes, mint a különféle ismeretlen összetételű designerdrogok, de a szokottnál hirtelen nagyobb dózissal meglepni a szervezetet így is veszélyes tud lenni.

A visszafogott drogfogyasztást célzó kampány

Egyelőre nem tudni, hogy a két meghalt fiatal milyen szereket fogyasztott, de a túl erős MDMA miatt az ártalomcsökkentéssel foglalkozó szervezetek nemrég kampányt is indítottak, azt tanácsolva a brit fiataloknak (is), hogy ha már ekiznek, kezdjenek negyeddel vagy féllel, ha pedig MDMA-znak, akkor ujjhegynyivel nyissanak csak és várjanak egy-két órát, mielőtt többet vesznek magukhoz. (BBC, Guardian)