Nem bízik a török igazságszolgáltatásban, távozik az Erdogan által megtámadott főszerkesztő

külföld
2016 augusztus 15., 08:45
comments 11

A legnagyobb független török újság, a Cumhuriyet főszerkesztője bejelentette lemondását. Can Dündar azért döntött a távozás mellett, mert többet nem tud hinni a török igazságszolgáltatás függetlenségében.

Dündart májusban ítélte el a bíróság elsőfokon öt évre és tíz hónapra, mert a vád szerint államtitkokat hozott nyilvánosságra. Fellebbezett, de közben elhagyta az országot, a feltételezések szerint jelenleg Németországban lehet.

photo_camera AFP/Ozan Kose
Az eljárást kiváltó cikkben a lap arról írt, hogy bizonyítékok alapján Törökország fegyvert szállított szír ellenzéki csoportoknak. A cikk 2015-ben jelent meg, Recep Tayyip Erdogan élő tévéadásban fenyegette meg a lapot. Azt nem tagadta, hogy a cikk alapjául szolgáló felvételek valódiak, de szerinte Dündar és a lap ankarai irodájának vezetője, Erdem Gül kémkedett és hazaárulást követett el. Életfogytiglani börtönbüntetés is kinézett nekik, Dündarra még rá is lőttek, amikor egyszer a bíróság épületéből távozott.

Ügyükkel korábban részletesen is foglalkoztunk.

Most vezércikkben jelentette be távozását. Mint írta, nem akarja megadni magát a szükségállapot szabályai szerint működő igazságszolgáltatásnak és nem hisz abban, hogy tisztességes tárgyalása lenne, ezért itt az ideje, hogy búcsút mondjon.

Dündar arról írt, hogy minden jel arra utal, Törökországban a puccskísérlet után a törvényen kívüliség állapota alakul ki, a szükségállapotot kihasználva pedig a kormány átveszi az irányítást az igazságszolgáltatás felett is.

Megbízni az igazságszolgáltatásban olyan, mintha a fejed guillotine alá hajtanád.

- írta. Ugyanakkor állítása szerint a lapba továbbra is fog cikkeket írni. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.