Ezt a férfit keresik, mert csütörtök délután kirabolt egy bankot a X. kerületben

bűnügy
2016 augusztus 18., 19:30
comments 77

A rendőrség honlapjára kerültek fel fényképek a csütörtök délutáni budapesti bankrablás elkövetőjéről.

Egyelőre annyit tudni, hogy az ismeretlen férfi 2016. augusztus 18-án 15 óra 30 perc körül bement egy Budapest X, Kőrösi Csoma sétányon található bankfiókba és az ott dolgozó alkalmazottat, illetve ügyfeleket fegyverrel, vagy annak utánzatával megfenyegette és az alkalmazottat a bankban lévő pénz átadására szólította fel. A bank munkatársa a fenyegetés hatására a pénzt átadta, majd a férfi a helyszínről elmenekült.

A bűncselekmény során személyi sérülés nem történt, teszik még hozzá.

A rendőrség azt kéri, hogy aki felismeri a férfit, az hívja hivatali időben hívja a 443-5304-as telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.