Knézy Jenő Kozák Danuta aranyérme után: Ez férfimunka volt

sport
2016 augusztus 18., 12:15
comments 286

Már az úszóversenyek alatt a köztévés olimpiai közvetítés abszolút mélypontja volt Knézy Jenő általában teljesen fogalmatlan közvetítése, és balszerencsénkre az úszószámok után még egy magyar sikersportágat, a kajak-kenut is rábízták az MTVA-nal.

Az már szinte lényegtelen apróság, hogy Knézynek rendre fogalma sincs arról, ami épp a vízen történik, de az elmúlt két napban két magyar arany után is sikerült elsütnie az

Ez férfimunka volt.

- fordulatot. Előbb szerdán, Szabó Gabriella és Kozák Danuta győzelménél, majd csütörtökön is, amikor Kozák negyedik olimpiai aranyérmét nyerte meg 500 méteres kajakon.

Ebben különösen az a szép, hogy az eddigi hét magyar aranyból hatot nők nyertek Rióban: Kozák és Szabó három érme mellett Hosszú Katinka nyert még hármat, Szász Emese pedig párbajtőrben egyet. Utoljára magyar női sportolók az 1952-es helsinki-i olimpián voltak ennyire sikeresek, akkor hat arany mellett négy ezüstöt és hat bronzérmet is nyertek. Idén egy ezüst és két bronz gyarapítja még a mérleget, Hosszú Katinka, Márton Anita és Kapás Boglárka révén.

Azaz mostanra sikerült a csúcsbeállítás, ha a női kajak négyes összekapja magát és képesek lesznek a férfimunkára, új csúcs is születhet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.