Magyar idő szerint vasárnap hajnalban, ha nem csap be a ménkű, a mezőnyből eredményeivel messze kimagasló Caster Semenya meg fogja nyerni a női 800 méteres síkfutást a riói olimpián. Amitől nagyon kényelmetlen és eldönthetetlen viták fognak kezdődni az atlétika viszonylag szűk világán kívül is. Semenya ugyanis magát nőnek vallja, de biológilag nem egyértelműen nő, hanem interszexuális ember, amivel nemcsak a világ általában, hanem az élsport sem igazán tud mit kezdeni.

A női versenyeken induló, a többségi társadalom által nem nőnek tartott atléták ügye persze nem újdonság. Az 1936-as berlini olimpián női magasugrásban negyedik Dora Ratjenről kiderült, hogy interszexuális, a hatvanas években világverő szovjet Press nővérek, Tamara és Irina pedig éppen akkor vonultak vissza hirtelen, amikor a nemzetközi versenyeken bejelentették a nemvizsgálatot.

2016-ban azonban már nem a sötét középkorban élünk. Egyfelől a tudomány ma már pontosan meg tudja mondani, hogy mitől jobb, erősebb, gyorsabb egy sportoló, másrészt a gendertéma is sláger lett. Caster Semenya ügye így sokakat érdekel, és azoknak is van véleménye, akiket a középtávfutás úgy egyébként hidegen hagy. És az a helyzet, hogy ez egy tényleg nagyon érdekes kérdés, olyan, amelyben senkinek nem lehet teljesen igaza, és amelyben valakinek, hiába teljesen ártatlan, muszáj lesz örökre elbúcsúznia az élsport legcsúcsától. Vagy Semenyának és a hozzá hasonlóknak, vagy azoknak a biológiailag egyértelműen nőknek, akiknek interszexuális atlétákkal kell versenyeznie.

Aki egy kicsit is figyel a sport világára, joggal gondolhatja, hogy mintha néhány éve egyszer már lejátszottuk volna ezt a meccset. A dél-afrikai mércével is szegény sorból származó Semenya alig 18 évesen, a 2009 es atlétikai világbajnokságon robbant be, amikor 1:55:45-ös idővel, hatalmas fölénnyel megnyerte a 800 méteres síkfutás döntőjét.

Az a döntő előtt azonban már a fél világ arról suttogott, hogy Semenya nem nő, nem lenne szabad a nők között indulnia, valaki azonnal csináljon valamit. Az IAAF, a nemzetközi atlétikai szövetség csinált is, de a nyilvánosság előtt olyan bénán kezelve az ügyet, hogy az teljesen megalázó volt Semenya számára. A futón végzett vizsgálatok pedig arra jutottak, hogy Semenya interszexuális, ami azt jelenti, hogy

elsődleges nemi szerveit és/vagy másodlagos nemi szerveit tekintve nem határozható meg egyértelműen férfiként vagy nőként.

Hogy ez Semenya esetében pontosan mit jelent, azt a mai napig nem tudni. Az interszexualitás különböző nemi állapotok/orvosi diagnózisok gyűjtőfogalma, amibe sokminden beletartozhat. Semenyánál valószínűleg arról van szó, hogy elsődleges nemi jellegeitől függetlenül a testén belül herék fejlődtek ki, amelyek tesztoszteront, azaz férfi nemi hormont termelnek. A tesztoszteron pedig az egyik legfőbb felelőse annak, hogy a férfiak fizikailag erősebbek a nőknél, és gyorsabban tudnak lefutni 800 métert.

Dél-Afrikában sokan rasszizmust kiáltottak, az IAAF rengeteg fejvakarás és kéztördelés után azonban arra jutott, hogy valamit lépni kell. Semenya a 2011-es vébén és a 2012-es londoni olimpián meglepetésre ugyan csak második lett, de azóta már tudjuk, hogy a mindkétszer győztes orosz versenyző a moszkvai állami doppingprogram kiemelt szereplője volt. A dél-afrikai és a hozzá hasonló helyzetű sportolók előnyének letörésére az IAAF és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntöttek, hogy

női versenyszámokban csak olyan atléták indulhatnak, akiknek a tesztoszteronszintje egy bizonyos szint alatt van.

Semenya így kénytelen volt elkezdeni olyan gyógyszert szedni, amely lejjebb vitte a tesztoszteronszintjét. Ezzel párhuzamosan pedig az eredményei is egyre gyengébbek lettek. 2014-ben nem tudta két percen belül lefutni a 800 métert, és 2015-ben is csak 1:59:59 volt a legjobb ideje ezen a távon. A háttérben viszont közben történt valami, ami újra a mezőny élére repítette a dél-afrikait.

Az indiai atlétikai szövetség 2014-ben közölte a Dutee Chand nevű sprinterével, hogy nem indítják el az azévi Nemzetközösségi Játékokon, mivel túl magas a tesztoszteronszintje. A szintén interszexuális Chand azonban nem nyugodott bele a döntésbe, és az indiai kormány támogatásával a nemzetközi Sportdöntőbíróságon megtámadta az IAAF szabályozását. A Sportdöntőbíróság pedig 2015-ben minden szakértő nagy meglepetésére arra jutott, hogy mivel az IAAF nem bizonyította minden kétséget kizáróan, hogy a magas tesztoszteronszint előnyhöz juttatja a női versenyeken indulókat, ezért a maximális tesztoszteronszintet meghatározó rendelkezést két teljes évre felfüggesztette.

Dutee Chand így elindulhatott a riói olimpián, ahol a 100 méteres női síkfutás első selejtezőkörében ki is esett. Ami viszont ennél fontosabb, Semenya leállhatott a gyógyszerszedéssel, aminek nagyon gyorsan meg is lett az eredménye.

A dél-afrikai a 2016-os szezonban végig úgy futott, mint karrierje legeleje óta soha, júliusban Monacóban pedig 1:55:33-as idővel megdöntötte saját egyéni csúcsát is. Rióba az egyik legbiztosabb aranyesélyesként érkezett, a 800 méteres táv előfutamában és elődöntőjében gyakorlatilag kocogva biztosította be helyét a magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett döntőben.

Nem kell ahhoz középtávfutás-szakértőnek lenni, hogy világos legyen: Semenya - divatos szóval - problémás. Interszexualitása miatt hónapok óta egyre fokozódik a vita arról, hogy mit kellene csinálni, már ha valamit egyáltalán kellene csinálni, és egészen biztos, hogy a 800 méter döntője után csak még hangosabban fog ugyanez folytatódni.

Abban mindenki egyetért, hogy Semenyát nemhogy nem bántani, hanem kifejezetten védeni kell. Ő interszexuálisan született, és magát nőnek vallja, amihez minden joga meg is van. A kérdés csak az, hogy attól, hogy valaki nőnek vallja magát, automatikusan joga is van-e nőknek rendezett sportversenyeken indulni.

Nagyon leegyszerűsítve két álláspont van. Az egyik a “sporttudós” párté, amely azt mondja, hogy a Sportdöntőbíróság hatalmasat hibázott, a tesztoszteron igenis hatalmas előnyt jelent, Semenya így verhetetlen. A másik, a “genderista-emberijogista” tábor viszont azt mondja, hogy Semenya egyrészt egészen biztosan nem férfi, másrészt magát nőnek tartja, ezért a nők között van a helye az élsportban is. És azt is hozzáteszik, hogy alapvető emberi jogokat sért gyógyszerszedésre, a tesztoszteronszint mesterséges befolyásolására kényszeríteni valakit, csak azért, mert más, mint a többség.

Nyilvánvalóan mindkét félnek van igazsága, azonban a sporttudósok szerint a Semenyát természetes állapotában női versenyekre engedők megfeledkeznek valami nagyon fontosról. Nevezetesen hogy eleve azért vannak női versenyszámok, nem pedig uniszex az egész olimpia, hogy az emberiség 50 százaléka ugyanúgy aranyérmeket nyerhessen, mint a másik. Könnyű belátni, hogy ha az interszexuális atléták is elindulhatnak a női versenyeken, az emberiség közel felének megint nem lesz esélye olimpiai éremre, és ezzel visszatérnénk a legelső, 1896-os olimpiához, amin még egyáltalán nem vehettek részt nők.

A genderista-emberijogista tábor azzal is szokott érvelni, hogy Semenyától nem szabad elvitatni nőiségét, hanem el kell fogadni, hogy ő egy olyan nő, aki ugyanolyan genetikai előnnyel született, mint a magas kosarlabdázók, vagy a hosszútávfutásban verhetetlen kelet-afrikai futók. Amire a sporttudósok azt válaszolják, hogy míg a női versenyszámokat azért találta ki az emberiség, hogy mindkét felének legyen esélye ugyanolyan diadalra, a kosárlabda és a hosszútávfutás nem így született.

Az interszexuális atléták tarolása a női versenyszámokban egyébként nem az ördög falra festése. Minden esély megvan arra, hogy Rióban a női 800 méteren Semenya mögött a kenyai Margaret Wambui és a burundi Francine Niyonsaba álljanak a dobogón, két olyan atléta, akiket sokan szintén interszexuálisnak tartanak. Teljesen reális az esély arra, hogy amennyiben Semenya továbbra is természetes tesztoszteronszintjével versenyezhet a nők között, egyre több országban, egyre több versenyszámban fognak női versenyeken rajthoz állni a hozzá hasonló sportolók.

A 800 méteres női síkfutás világrekordja egyébként 1:53:28. Még 1983-ban futotta az a cseh Jarmila Kratochvilova, aki ugyan soha nem bukott le doppingvizsgálaton, ám ma már nincs a témához kicsit is konyító ember, aki ne tudná, hogy 33 éve megközelíthetetlen eredménye teljesítményfokozóknak köszönhető. Akkoriban a szovjet blokkban leginkább anabolikus szteroidokat használtak, amiknek a tesztoszteronhoz nagyon hasonló hatása van, és amitől a keletnémet úszónők nemcsak hatalmas izmokat növesztettek, hanem kifejezetten meg is férfiasodtak.

Sokak szerint Semenyának reális esélye van arra, hogy ha nem is az olimpiai döntőben, a közeljövőben megdöntse ezt az - elnézést - szakállas világcsúcsot. Ahogy az sem volt jó, hogy 33 éven át a nők a közelébe sem tudtak jutni egy hormonkezelt világcsúcsnak, talán az sem lenne jó, ha a következő 33-ban egy máshogy hormonos rekord után kullogjanak.

(Akit Semenya és az interszexuális sportolók helyzete ennél mélyebben érdekel, mindenképpen olvassa el ezt a nagyon hosszú beszélgetést Joanna Harperrel, aki a világ egyetlen transznemű sportolója és sporttudósa, és így minden bizonnyal az egyetlen ember, aki tényleg teljesen érti és átérzi, hogy mi itt a kérdés és mi rá a helyes válasz.)