Alsónémediben napi 800 forintos adót vetnek ki arra, akinek nincs munkája

Van pár elég érdekes helyi adó, amióta a parlament lehetővé tette, hogy gyakorlatilag bármilyen alapon kivethessenek adókat az önkormányzatok. A hvg.hu például arról ír, hogy Alsónémedi önkormányzata fél óra alatt megalkotott egy rendeletet, ami szerint

napi 800 forintot kell fizetnie annak, akinek több mint 90 napja nincs bejelentett munkája, vagy aki nem saját, illetve rokonai tulajdonában álló ingatlanban lakik.

A képviselőtestület ellenszavazat nélkül fogadta el a rendeletet, aminek része, hogy az önkormányzat megbízottai bármelyik magánházba bemehetnek, hogy ellenőrizzék az esetleges adóelkerüléseket.

A képviselő-testületi ülésen elhangzott az is, hogy a rendeletet célja valójában nem is a bevételnövelés, hanem az, hogy távol tartsák a településen most nagy számban jelen lévő, főleg idénymunkákra érkező románokat és romániai magyarokat. (hvg.hu)

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.