Már majdnem sikerült néppártosodni a Jobbiknak, amikor jött az esti buli

Jobbik-rendezvényről tudósítani 2015 előtt a világ legegyszerűbb dolga volt. Elég volt elmenni a tüntetésre-nagygyűlésre-lakossági fórumra, lefotózni-felvenni-leírni, ami ott ment, és a közönség nagy része garantáltan leesett állal/gombóccal a torkában/kajánul kuncogva fogadta,

  • egyrészt, hogy fú, milyen durva
  • másrészt, hogy haha, micsoda szíriuszi őrültségek ezek.

(A közönség másik része pedig bólogatott, hogy végre valaki ki meri mondani azt hogy.)

Vagyis a Jobbik tudott valami érdekeset produkálni a többiekhez képest, még ha ez az érdekesség olyan is volt, amilyen.

Képek: Botos Tamás

Na de most? Amikor egy Jobbik-rendezvény felé menet az utcán keményebb üzeneteket látni kék alapon fehér betűkkel, sárga kiemeléssel, mint magán a Jobbik-rendezvényen? Mit tud mondani egy ellenzéki párt a kis fehér sátrában szombat délután ahhoz képest, ami minden egyes olimpiai közvetítési szünetben lemegy a tévében? Vagy arra kellene rácsodálkozni, hogy valamelyik könyvárus asztalán van egy-két nemzeti-ezoterikus kötet, miközben államtitkárok oldalán parádézik a „biztonságpolitikai szakértő”, aki saját bevallása szerint fegyverrel a kezében várta a földönkívülieket éjszakánként?

Leegyszerűsítve a kérdés:

miközben a NER gyűlölet- és dilifronton is állva hagyta a mezőnyt, mi marad a Jobbiknak?

A párt „családi augusztus 20-át” tartott a Városligetben. (Itt szeretném közbevetni: hogy nevezik majd az Olof Palme-sétányt, ha győznek a Ligetvédők? G-Rassic Park!) Már délben, a nemzeti sajtóklub című programpont kezdetén is több százan sétálgattak a Kis-Románia-pólóárusok, kolbászsütők, a Magyar Gárda-toborzóiroda és a gyermekíjászat között.

Vármegyés kirakós.

És a sátor is szépen megtelt, ahol négy Jobbik-közeli médiamunkás (Balogh Gábor és Magvasi Adrián az Alfahírtől, Kisberk Szabolcs az N1TV-től és Pál Gábor, a párt sajtőfőnöke) beszélgetett, lényegében semmi másról, mint fideszes lopásokról Voldemorttól a kaszinóbizniszig. A Jobbik saját Heti hetesének tagjai egymásra licitáltak a lopás mértékét illetően – hogy Nokiás-doboz helyett most hűtőszekrények, konténerek, kamionok vagy teljes stadionok telnek-e meg ellopott pénzzel, de hogy ennél is súlyosabbat mondjak: pozitív példaként hivatkoztak

  • nemhogy az MSZP-re,
  • de még Romániára is!!!

Utóbbira a korrupcióellenes ügyészség munkája miatt, előbbire pedig azért, mert „nem gondoltuk, hogy Fletóékat felül lehet múlni lopásban, de a Fidesz sokszorosan túlteljesített”. Ennél pedig már csak egy hasonlat mutatja jobban, mennyire beleálltak a témába: elhangzott az, hogy

a tolvajlás mostani szintje Trianonhoz fogható sorstragédia.

Persze nem véletlen, hogy az újságírók leginkább a korrupcióval és az alvilági kapcsolatokkal foglalkoztak. A néppártosodó Jobbik ethoszának talán központi eleme most az, hogy „mi még nem loptunk”.

Nemzeti merch.

A beszélgetés vége felé a sátorba már behallatszottak a dobok az Ismerős arcok zenekar beállásáról. A napi program nagy részét koncertek tették ki, a felhozatal pontosan azokból a nevekből állt, akikre számítani lehet. A Jobbik-világnak is megvan a maga Prodigy-problematikája: évek óta ugyanaz a négy-öt, ráadásul eléggé hasonló zenét játszó együttes zenél minden rendezvényükön. Volt is olyan jobbikos, aki önkritikusan elismerte, a néppártosodás fontos része lenne, hogy ne csak nemzeti rock szóljon. Lehet, hogy a színtérre ráférne legalább egy tisztességes közhelyhiphop-művész, és egy nemzeti DJ is, de az Ismerős arcokra pont nem volt panasza a közönségnek. Amikor már elég sokan kiabálták, hogy „Nélküled!!!”, becsülettel lejátszották a félhivatalos új himnuszt.

A délután nagy része tényleg inkább tűnt olajban csöpögő néppárti majálisnak, mint radikálkodásnak, az a néhány Árpád-sávos zászló tétován lengedezett. A P. Mobil-koncerten legfeljebb arra kaptuk fel a fejünket, hogy „azok az erők, amik már két világháborút kirobbantottak, most egy harmadikra készülnek!”, és már jött is Volner János frakcióvezető előadása: „Hogyan lehet leváltani a Fideszt 2018-ban?”.

Dúró is kilátogatott, és ott volt férje, az elnökségből eltávolított Novák Előd is.

Volner szerint személyesen Orbánt kell legyőzni, mert a Fideszt ugyan már sokan korruptnak látják, de benne személy szerint még mindig annyira bíznak a választói, hogy azt is elhiszik neki, ő rendet tudna tenni a saját mocsarában is. „Már 2014-ben is megvolt a kormányváltó hangulat, csak az emberek nem láttak kormányzóképes alternatívát” – mondta Volner.

A frakcióvezető kifejezett hatalomtechnikai részletekbe is belement. Például, hogy el kell tanulni a Fidesz trükkjeit. A Fidesz olyan témákat visz, mint a rezsicsökkentés, vagy a migráció, ahol bármféle reakció csak őket erősíti. Ha valaki ellenük megy, akkor is a Fidesznek hoz hasznot, mert lehet rá a nép ellenségeként mutogatni, ha meg egyetért a Fidesszel, az természetesen szintén jó nekik.

Abban egyébként Volnernek igaza van, hogy a rendszer így működik, és abban is, hogy a Jobbiknak hozna szavazatot, ha ők is képesek lennének ilyesmire.

Más kérdés, hogy ezt egyébként manipulációnak hívják, és Magyarországnak semmi sem hiányzik kevésbé, mint hogy még egy politikai erő képes legyen ilyen csapdákat állítani.

Az előadás lényege az volt, hogy ha a Jobbik kormányzóképesnek mutatja magát, és az emberek elhiszik róluk, hogy képesek lennének irányítani az országot, akkor legyőzhetik a Fideszt.

Az Ismerős arcok koncertje.

Ami csak első hallásra tűnik triviálisnak. Volner előadása illeszkedik ahhoz a vonalhoz, amit a párt az utóbbi időben visz, és amit sokkal érthetőbben is el lehet magyarázni, mint a bullshithangulatú néppártosodás-szlogen.

A Jobbik már nem „érdekes” és „felkavaró” próbál lenni, hanem egyszerűen csak ott akar lenni, hogy amikor az embereknek már nagyon elegük van a többiekből.

Hogy ennél is világosabb legyen, érdemes visszagondolni a párt gyökereire. És most nem Zagyva György Gyulára gondolok, hanem arra, honnan indult az egész: az egyetemi történelemszakos világra.

A Jobbik politikai stratégiájának világában Magyarország a lány a társaságból, akit Jobbik, ez a betűrt flanelinges, barna mokaszines, gátlásoktól gyötört, bénácska fiú meg akar hódítani. Magyarország régebben egy belvárosi kordzakós fiúval, MSZP-SZDSZ-szel járt, aki mindig ígérgette, hogy elviszi Párizsba meg Londonba, de ebből nem lett semmi. Akik ismerik a kapcsolatot, azt mondják, soha nem értették és szerették egymást igazán. Az igazi, elsöprő szerelem ezután jött: a nagyhangú, sportkocsis, rózsaszín pólóinges Fidesz úgy elcsavarta Magyarország fejét, hogy azóta sem tért magához. Pedig Fidesz össze-vissza csalja, undorítóan bánik vele, de van egy fontos tulajdonsága: amikor nagy baj, tud olyan szépeket mondani, hogy Magyarország visszanyeli az önbecsülését, és újra meg újra a lábai elé omlik.

A Hatvannégy vármegye standja.

Az alamuszi Jobbik közben ott vár a sarokban. Ismeri a lányt régebbről, néha beszélgetnek, megmondta Magyarországnak, hogy neki mindent elmondhat. Meghódítani nem tudná, és nyíltan soha nem merne nekimenni a barátjának, mert se jó dumája, se egy rendes inge nincsen. Igazából irigykedik is. Van viszont türelme és ideje. Azt várja, hogy Magyarország egy nagyobb kiborulás után végleg otthagyja azt a rohadékot, leüljön mellé a padra, és a vállára hajtsa a fejét. És hogy Magyarországnak akkor az jusson az eszébe, hogy hát végül is, lehet, hogy régebben a fehér frottírzoknins-fekete bakancsos korszakában gáz volt ez a fiú, de most már összeszedte magát, és ő legalább talán nem csalja meg… És akkor felnéz Jobbik válláról, és a szájuk összeér.

Ha jól értem, a Jobbiknál valami ilyesmi a terv.

A pártnap nagy része tükrözte is ezt a beilleszkedni próbáló fiút. Néhány részletet leszámítva. Ha az ember akart, azért észrevett pár horogkereszt-tetoválást a lábakon, és a Betyársereg-vezető Tyirityán Zsolt sem vasalt ingben, hanem konkrétan egy Ku Klux Klan-pólóban érkezett. Aztán leszállt az este.

Feltűnt néhány erős tetoválás.

Volner előadása, és a hunkun tánccsoport fellépése után színpadra lépett a Romantikus erőszak zenekar (róluk szól a szcéna talán legfontosabb dokumentuma, a Dübörög a nemzeti rock), és Jobbikkal az történt, ami a félénk egyetemista fiúkkal szokott a második sör után a tűző napon.

Megmutatta a másik arcát.

A Rózsa Sándor-intro végén pattantak el az első füstgránátok, és a gomolygó piros-zöld ködben lendültek az első karok a levegőbe.

A lendületes nemzeti rockra pedig a fiatalok kicsit elengedték magukat, az első sorokban megsokasodtak a horogkeresztes, nyilaskeresztes, 88-as tetoválások, és pógózó kopaszok között a néppártosodás egy pillanat alatt tűnt el a távolban. A bulit még egy egészen bizarr fordulat is megakasztotta, amikor a keménymagba valaki befújt paprikasprével. Könnyező emberek hagyták ott a koncertet, még rendőrségi intézkedés is volt, de a show közben ment tovább.

Büszke huligán.

Felcsendült a „Lesz még Erdély Magyarországé” ritmusára a régi klasszikus, az „Igenis van cigánybűnözés”, amit lelkesen skandáltak a tömeg polgári öltözetű tagjai ugyanúgy, mint azok, akiknek fehér fűző volt a fekete bakancsukban.

A résztvevők számára az érzelmi csúcspont viszont egyértelműen a nagy sláger, a Ballagó idő „Ó, Magyarország” című számának feldolgozása volt, aminek kiállásában Sziva Balázs frontember elmondta az egri várvédők esküjét, és azt, hogy most nem százötvenezren állnak a kapuknál, mint akkor, hanem sokkal többen. És akkor zengeni kezdett a „Fegyverbe! Fegyverbe!” harci kiáltás. Rövid videó:

Ami összességében elég jól megmutatja, hogy a Fidesz és a Jobbik világa azért mégsem ugyanolyan.

Igaz, hogy az üzeneteiket ma már nem nagyon lehet megkülönböztetni, de egy politikai közösség nemcsak kampánytechnikából, hanem például dalokból is áll. A Fideszt a hatalom korrumpáló ereje azzá tette, amilyen ma lett. Ha hazugság volt a polgári Magyarország, ha nem, a Fidesz-világ Cseh Tamás-daloktól jutott el az államilag szervezett gyűlöletpropagandáig, a Louis Vuitton-tébolyig és a kurvaanyázás lovagkereszttel honorálásáig. A Jobbik-világ viszont egészen máshonnan indulna neki a hatalomnak.