Nagy Feró: A migránsok az összes nőt meg fogják erőszakolni, ez ezer százalék

A Beatrice énekese a Kolozsvári Magyar Napok apropóján adott interjút a Kolozsvári Rádiónak, amiben Nagy Feró arról is beszél, hogy félti Európát, mert jönnek a migránsok.

"Ne tessék már engem lefejezni, hadd éljek nyugodtan,"

tette hozzá.

A Bors megkereste az énekest, hogy valóban komolyan gondolja-e a menekültellenes mondatait. Nagy Feró kifakadt a lapnak:

"Ezt tényleg mondtam és tartom is. A törökök is itt voltak, és tönkretették a hazánkat. Ha már jönnek a migránsok, ne vigyenek, hanem hozzanak. Ezer százalék, hogy az összes nőt meg fogják erőszakolni. Azért jöttek, hogy elfoglalják ezt a földet, nem azért, hogy dolgozzanak. Nem hiszem, hogy a gyerekeimet, az unokáimat ki merem majd engedni az utcára. Szeretném a saját érdekeimet képviselni. Én nem hívtam őket, hogy itt mecsetet építsenek. De jönnek és követelőznek. Jönnek, átvágják a kerítést, betörik a kapukat. Ne itt harcoljanak, ne engem irtsanak ki! Menjenek haza, és ott harcoljanak a saját szabadságukért. Az egyéni érdekeimet képviselem, nem vagyok mingránspárti."

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.