Nagykövetet csinálna Dobolyi Alexandrából a külügyminisztérium

Mesés karriert fut be Dobolyi Alexandra, volt szocialista EP képviselő, Veres János szabolcsi MSZP elnök felesége.

Dobolyit a külügyminisztérium felkérésére Magyarország kisinyovi nagykövetségét vezetheti 2017-től Moldovában, szeptember elejétől pedig a külügyminisztériumban készülhet fel a feladatra.

Dobolyi külügyi karrierje saját bevallása szerint a Fény utcai piacról indul, Kovács László tette a pályára.

"A piacon találkoztam Kovács Lászlóval, természetesen ismerősként, hiszen az édesapám gimnáziumi osztálytársa volt, és az is igaz, hogy az ő segítségével kerültem a külügybe."

Ezt az Indexnek mesélte még 2007-ben.

Dobolyi nem az első baloldali politikus, aki megtalálhatja számítását a Szijjártó Péter vezette külügyminisztérium környékén, nemrég volt SZDSZ-es Eörsi Mátyást jelölték egy nemzetközi szervezet élére, Kóka János is kapott tőlük diplomata útlevelet, Mile Lajos volt LMP-s képviselő pedig még a Navracsics-érában kolozsvári főkonzul lett.

UPDATE 1320

Itt a Külügyminisztérium közleménye:

"Dobolyi Alexandra felvételt nyert a Külgazdasági és Külügyminisztériumba. Magyarország moldovai nagykövete jelenleg Szilágyi Mátyás, a váltásra a tervek szerint 2017-ben kerül sor. A nagykövetek kinevezésénél Magyarország Kormánya a szakmai szempontokat helyezi előtérbe, így az össznemzeti érdekek képviseletét, a diplomáciai ismeretek meglétét, a megfelelő nyelvtudást. Dobolyi Alexandra végzettsége, szakmai és politikusi előélete (EP-képviselő, szakterületen szerzett tudományos fokozat, stb.) alapján alkalmas arra, hogy Magyarországot külföldön diplomataként képviselje."

UPDATE 1535

Itt az MSZP közleménye:

"Ez egy olyan hatalom, amelyik kinevezésekkel, ajánlatokkal megpróbálja kompromittálni az ellenzéket. A szocialisták szerint, aki a mai helyzetben elfogad egy ilyen ajánlatot a Fidesztől, az hátat fordít annak a közösségnek, amelyiknek tagja volt.Csalódottak vagyunk, de ez egy olyan helyzet, amikor az érintettek elsősorban saját lelkiismeretüknek tartoznak elszámolással"

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.