A román széljobb állva tapsol, de még korai lenne nyomtatni a Nagy-Románia térképeket. A moldáv elnök is tudja, hogy az EU-csatlakozásnak nagyobb a támogatottsága, mint a Romániával való egyesülésnek. Az ukrán háború azonban felerősítette az orosz veszélyt.
Maia Sandu ugyanakkor tisztában van vele, hogy a moldovai lakosság többsége nem osztja az álláspontját.
És a kormányfő tájékoztatója után hat magyar államtitkárral is találkozott. A Scarlett Karoleva néven dolgozó újságíró valódi személyazonosságát azután nyomozták ki, hogy az ukrajnai háborúról és a moldáv választásról nyilatkozott a Russia Todaynek.
Moldovából dettó.
115 kilométer/órával repesztett, két autónak is nekiütközött.
Dorin Receannak elég volt az elmúlt két év.
A Kreml úgy megbántódott azon, hogy a moldávok biztonsági fenyegetésnek nevezték Oroszországot, hogy rögtön küldött egy konkrét háborús fenyegetést.
A parlamenti választásokon Moszkvának is volt támogatott pártszövetsége, de az Európai Uniónak is favorizált jelöltje. Úgy tűnik, utóbbi az elemzői várakozásokkal szemben egyedül is kormányt alakíthat. Az oroszbarát ellenzék ebbe még nem nyugodott bele.
Ukrajna uniós csatlakozásának elindítása António Costa egyik fő célja, de ezt (egyelőre) nem Magyarország szavazati jogának felfüggesztésével tervezi elérni a Politico szerint.
Az eddig is kormányzó PAS párt a vártnál sokkal jobban szerepelt, jó esély van arra, hogy egypárti kormány alakuljon Európa egyik legszegényebb országában.
Vasárnap parlamenti választásokat tartanak Európa egyik legszegényebb országában. Mint minden moldovai választásnál, most is megkerülhetetlen az oroszkérdés. Reális az esélye annak, hogy a moldáv politikai paletta leginkább Európa-párti szereplője, a jelenlegi kormánypárt koalícióra kényszerül valamelyik nála kevésbé Európa-párti, oroszbarátabb kihívóval.
Nemrég házkutatásokat tartottak a Moldova Szíve párt tagjainál, és szavazatvásárlás, illegális pártfinanszírozás és pénzmosás gyanúja merült fel.
A vád szerint három moldovai bankból sikkasztott 1 milliárd dollár értékben.
Riport a kicsit fura n+1-ik tüntetésről, élő adás a politika és a magánélet határán, parlamenti felszólalás Belzebubról, hírlevél a 444 legfontosabb hétfői cikkeiről.
A főügyész szerint a gyanúsítottak többsége rendszeresen utazott Szerbiába, ahol kiképzést kaptak.