A béna munkások most döntöttek rá egy hatalmas fát egy erzsébetvárosi házra, egy újságíró végig közvetítette az egészet a Facebookon

ÉLET
2016 augusztus 29., 11:29
comments 206

Tucatesemény zajlott ma reggeltől a Kis Diófa utca egyik társasházában, az a szerencsénk, hogy Ceglédi Zoltán publicista a szomszédban lakik, így mindenről beszámolt, jó plasztikusan.

Minden azzal kezdődött, hogy

A szomszéd udvarban, a Kis Diófa utca egyik régi társasházának földszinti lakása előtt, valamivel hét után kezdődött a zaj. Kinézek: valami zavart fickó veri az udvart elválasztó falat, kalapál, egyik téglát a másik után dobja maga mögé. Bont.
Egy idő után a házból kiszólnak neki, mégis, mit csinál. Állítása szerint az önkormányzat ki fogja vágni az udvaron álló fákat, és „azt mondták neki, hogy bontsa ki a falat”. Amire az egyik fa támaszkodik, egyébként. Nem kicsi fák, az ötödik emeletig simán felér a lombkoronájuk, széles ágakkal. Egyébként ide szoktak járni a rigók, ez ad árnyékot, ettől lesz zöld a város közepén, de ez a legkevesebb.
A bontó ember vállvonogatva, tanácstalanul felelget a lakónak, aki olyan, nagyon is releváns kérdéseket tesz fel, hogy ha az L alakú fal egyik szárát lebontja, mitől fog a helyén maradni az ennek támaszkodó másik, meg hogy a falra rásimuló fa vajon nem dől-e ki, ha kiveri előle a támasztékát? Hogy nem kéne-e először alpinistákkal legallyazni, biztosítani, kiszámolni.

A munkások annyira ötletszerűen fogtak neki a bonyolult akciónak, hogy Ceglédi egyből a legrosszabbra gondolt:

Ha ledől a fal, nyilván ők halnak meg először, amit mind sajnálni fogunk, ahogy azt is, ha bejön a fa az ablakunkon. Százéves házakban élünk, itt nem kapunk ki csak úgy falakat, mert féllábon nem tud megállni az építmény.

Hősünkből azonnal kitör a közállapotokon szörnyülködő publicista:

Normális helyen ilyen elő nem fordulhatna. Nyilván zavar az is, hogy nem vonul ki kollektíven a lakóközösség, hogy ezt most azonnal fejezd be. Zavar az is, hogy valószínűleg tényleg van az önkormányzatnak kanala a dologban, fű alatt, a lehető legszabálytalanabb módon próbálnak letudni egy feladatot. Zavar önmagában a fakivágás, a sokadik, és zavar a tény, hogy mindehhez extrán veszélyes (bár nyilván olcsó) módszert választanak. Zavar ez az egész nyomorult kupleráj.

Hamar kiderül azonban, hogy a kulcsfigura ebben a drámában nem ő, hanem a Tibi. Hogy milyen Tibi?

Most épp ülnek a lebontandó fal tetején, és tanakodnak. „Több tonna, bazmeg”, „akkor mit csinálunk, bazmeg”, ilyeneket hallani.
Hírnök jön, pihegve: „ne csináljatok semmit, amíg a Tibi ide nem ér”.
Hát fasza. Hogy ki a Tibi, mi a funkciója, eddig miért nem hiányolták, és mi lesz utána, azt nem tudni. Mindenesetre kívánom neki, hogy őt is úgy műtsék legközelebb, hogy a felénél beront egy ápolónő, és ráripakodik a szikével ötletszerűen nyeszetelő műtőssegédre, hogy „most már ne csinálj semmit, amíg a sebész Tibi ide nem ér”.

Egy órával később Ceglédi arról számolt be, hogy végre megjött a Tibi:

"Valahol meg köll kezdeni a falat, bazmeg!"
Na, "Tibi" szakszerűen elirányította a munkásokat. Újra bontanak. A téglákat eddig a saját udvarukban szórták szét, most a szomszédba hajigálják át a falon keresztül.

Hősünk ekkor kezdte el hívogatni az önkormányzat különféle osztályait, eredménytelenül.

Az egy órával későbbi poszt talán a legdrámaibb:

És öt perccel ezelőtt kidőlt az egyik fa, rá a szomszéd házra. A melósok elfutottak. Az előbb beszéltem a rendőrséggel. Szép.

Szegény publicista szerzőnk ezután ismét normális állapolgárként próbált cselekedni, aminek a vége a teljes kétségbeesés lett:

És még nincs vége! Visszahívtak a rendőrségtől, hogy ők sajnos nem tudnak mit tenni, nyilván önkormányzati munka volt, telefonáljak oda. Felhívtam az önkormányzatnál a műszaki osztályt, akihez ez tartozik, sajnos most "nincs a helyén", próbáljam később. Reggel óta nézem és tudósítok róla, hogy baj készül, telefonáltam 5 helyre, most meg itt ülök, a szomszéd házra rádőlt egy fa, és senkit nem érdekel :) beszarás ez az ország. Szerintem leviszem a kutyát sétálni, veszek egy fagyit, és szarok az egészre. Nonszensz!!!!

Itt tartanak az események, a közvetítés igazán vicces, akit érdekel, az Ceglédi publikus Facebook-oldalán követheti.

Megkérdeztem Ceglédit, most, 13:22-kor itt tart a dráma:

Annyi a fejlemény, hogy az önkormányzattól megjelent egy ellenőr, a két mekkelek erre elillant, aztán jött még két ember az önkormányzattól. Meg a Blikk

A fa amúgy innen dőlt ki:

És pillanatnyilag itt pihen:

Ha elértük az önkormányzatot, újból jelentkezünk!

(A tippért örök hálánk Eszpee-nek)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.