Egy év után véget ért a hawaii Mars-szimuláció

űrkutatás
2016 augusztus 29., 05:13
comments 202

A NASA év után befejezte a HI-SEAS-programot, ami egy, a hawaii Mauna Loa vulkán lejtőjén tartott emberkísérlet volt, hat különböző területen dolgozó szakember részvételével.

Fotó: Neil Scheibelhut / University of Hawaii at Manoa / AFP
photo_camera Fotó: Neil Scheibelhut / University of Hawaii at Manoa / AFP

A legénységet végig megfigyelés alatt tartották, és bár a körülmények messze nem voltak olyan mostohák, mint amilyen körülmények a Marson uralkodnak, sok tanulsággal szolgálhat egy ilyen kísérlet – de az eredményeket egyelőre nem osztják meg a nyilvánossággal.

Nemcsak fizikailag megterhelő egy ilyen száműzetés, de lelkileg is, és a kísérlet egyik alanya elmondta, hogy a konfliktusokat legjobban a vészhelyzetek oldották, és az együttlétet ezek tették elviselhetőbbé. Az egyik legnagyobb ellenségük az unalom volt.

2017 januárjában indul a következő hasonló, 8 hónapos kísérlet a Hawaii-szigeten. (Mashable)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.