Vége a holocén kornak, már hivatalosan is az antropocén korban élünk

Hétfőn a dél-afrikai Fokvárosban ülésező Nemzetközi Földtani Konferencián azt javasolták a részvevők, hogy a tudomány hivatalosan is zárja le a holocén kort.

A földtörténetben eddig a 11 700 éve kezdődő holocén jelentette a jelenkort, ez követte a pleisztocén korszakot.

A kutatók szerint viszont helyesebb lenne, ha az 1950-es évektől új földtörténeti korszakot nyitnánk,

az antropocént.

Ahogyan a neve is mutatja, ennek a korszaknak a fő jellemzője már az emberi civilizációnak a bolygóra gyakorolt hatása, ami soha a történelemben nem volt annyira jelentős, mint amilyen most.

Az antropocén tehát az a korszak, amiben az emberi faj jelentős földtani erővé vált.

Kedzetnek azért az 50-es éveket javasolják, mert ebben az időben terjedtek el a radioaktív anyagok a bolygón, és a nukleáris tesztekben ezeket használták is, jelentős, visszafordíthatatlan környezeti károkat okozva ezzel.

Ezen kívül persze az 50-es évek óta más is jelzi, hogy az emberiség hat a bolygóra: a műanyagok elterjedése, a rengeteg szemét, a károsanyag-kibocsátás növekedése, az ipari állattartás elterjedése, a rengeteg beton előállítása, a tengeri olajkitermelés és az ahhoz kapcsolódó tragédiák, és még lehetne ezt sorolni a végtelenségig.

Ez a mi korunk. (Fusion)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.