Pukli: Nem az Orbán-rezsim eltakarítása a cél, csupán az, hogy vegyék észre, és javítsák ki a hibákat

oktatás
2016 szeptember 02., 04:59
comments 156

A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója és a Tanítanék Mozgalom arca a Magyar Idők pénteki számában megjelent interjújában elmondta, hogy bár történtek az oktatás területén előrelépések,

„ezek azonban csak toldozgatások-foldozgatások. Mi rendszerszintű változásokat szeretnénk, ami viszont nem valósult meg. Továbbra sincs meg az intézményi autonómia, és nagyobb bizalomra lenne szükség az intézményvezetők iránt. Nem kaptuk vissza ugyanis a munkáltatói jogokat, csupán javaslattételi jogunk van, ami nem több, mint az eddig működő gyakorlat legalizálása. Hiába mondogatja az oktatási kormányzat, hogy nagyobb hatáskört kapnak – ez nem igaz.”

Pukli István a lapnak elmondta, hogy 2010-ben, és 2014-ben Orbán Viktorra és pártjára szavazott, de hiába bízott a Fideszben, tönkretették az oktatási rendszert.

„Nem az Orbán-rezsim eltakarítása a cél, csupán az, hogy vegyék észre, és javítsák ki a hibákat,”

mondta Pukli, majd hozzátette, hogy

„egy dolgot nem szeretnék, hogy ebben az országban baloldali fordulat legyen. Ezek az emberek mind leszerepeltek. Nem lehet alternatíva a jelenlegi baloldal az ország irányítására, és ugyanezt gondolom a szélsőjobboldalról is.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.