Csak a jelentkezők felének sikerült a nyelvvizsga, és a diplomamentés

oktatás
2016 szeptember 06., 04:03
comments 104

Csak a diplomamentésre jelentkezők felének,

a 10 200 egykori hallgatóból 5152-nek sikerült megszerezni a nyelvvizsgát,

árulta el a a programért felelős Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. a Magyar Nemzetnek. Eddig 126 diák nem teljesítette a támogatási szerződésben vállaltakat, ők összesen 11,8 millió forintnyi tandíjat fizettek vissza. A diplomamentő programban 2014-2015-ben folyamatosan indultak képzések,

amikre eddig 2,4 milliárd közpénzt költöttek,

de ebben az összegben az idén záruló tanfolyamok még nincsenek benne, elszámolásuk folyamatban van. Érdekes, hogy a főváros és Pest megye után

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelentkeztek legtöbben a diplomamentés képzéseire.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.