Egyszerre tört rá a paranoiás roham egy ausztrál családra, 1500 kilométert menekültek otthonról, mert úgy érezték, valami fenyegeti őket

Az ausztrál rendőrséget és a sajtót pár napja a Tromp család nagyon-nagyon bizarr története foglalkoztatja, akik valamilyen megmagyarázhatatlan érzéstől vezérelve menekülni kezdtek a Victoria állambéli farmjukról.

A szülők, Mark és Jacoba, valamint a három nagykorú gyerekük, Riana, Mitchell és Ella múlt hétfőn egyszer csak fogták magukat, minden fontos papírjukat, iratukat a bankkártyáikkal együtt az autójukba dobálták, hogy azzal a lendülettel észak felé hajtsanak. Végül 1500 kilométert tettek meg teljesen bekattanva. Azt mondják, semmire sem emlékeznek, végül a ország különböző pontjain találtak rájuk.

Az út közben a családtagok elvesztették egymást. Utoljára Mark sétált be szombaton a wangarattai rendőrőrsre, hogy feladja magát, miután a rokonai már öt napja keresték. A férfi nem akart nyilatkozni a sajtónak.

Legelőször a 25 éves Mitchell menekült el a farmjukról, aki felült egy Sydney felé tartó vonatra, majd visszament Melbourne-be, ahol elmondta a sajtónak, mi történt a családjával. A fiú azt mondta, fokozatosan érezni kezdték, hogy egyre nő rajtuk a nyomás, ami napról napra csak rosszabb lett. Szerinte a menekülés volt a legjobb döntés, amit hozhatott, bár utólag kicsit bánja, hogy megpróbálhatott volna segíteni a többieknek, és kicsit többet beszélni velük.

A 22 éves Ella és a 29 éves Riana a Sydneytől 175 kilométerre fekvő Jenolan Cavesig mentek tovább a szüleikkel, aztán Goulburnnél otthagyták őket.

Riana Tromp/Facebook

Rianát egy goulburni férfi találta meg az autója hátsó ülésén. A sorfőr csak annyit vett észre, hogy vezetés közben valaki megrúgta hátulról. A 29 éves lány tudathasadásos állapotban volt, mikor rátalált. Megkérdezte tőle, hogy minden rendben van-e, de Rianna a nevét sem tudta megmondani, azt sem tudta, hogyan került az autóba. A férfi szerint a lány jól öltözött volt, és 50 dollárt ajánlott neki a fáradozásaiért.

A riportereknek nyilatkozó Ella elmondta, hogy ő azért hagyta el a többieket, mert haza akart menni, hogy enni adjon a lovaiknak. „Nem vagyunk a legjobb idegállapotban. Még mindig úgy érzem, hogy össze vagyok zavarodva. Semmilyen magyarázatunk nincs arra, mi történt, nagyon bizarr”- mondta, mikor próbálta leírni a helyzetet. Ella a lovak miatt tényleg hazavezetett Melbourne-be, de arra már nem emlékezett, hogyan szerzett ehhez autót.

Végül a feleség, Jacoba Wangarattában veszítette el a férjét. Itt egy fiatal pár, akik a Pokémon Go-val játszottak felfigyeltek Markra, akiről azt hitték, követi őket. Mikor a rendőrség kiért a helyszínre, Mark elmenekült az autóból, a kulcsokat a kocsiban hagyta. Jacobára egy járókelő talált rá csütörtök reggel, amint az utcán bolyongott. A rendőrség szerint az 53 éves nő sem volt jó mentális állapotban. A lánya szerint most egy specialista kezeli.

Mitchen, aki már az út első félórájában kidobta a telefonját az ablakon, azt mondta, a család féltette az életét, de azt nem tudta elmondani, pontosan mitől. A rejtélyes menekülés miatt többen úgy gondolják, hogy a családra valamilyen közös kényszerképzet törhetett rá. A közös paranoiás tüneteket (folie à plusieurs) már korábban már egy francia párnál is észleltek, akik valamiért úgy gondolták, hogy random emberek fogják megtámadni őket.

Mások úgy gondolják, hogy Trompék együtt ehettek valami olyasmit, amitől mindegyikük hallucinálni kezdett.

Közben kiderült, hogy Ella Tromp ellen eljárást indítottak, mert menekülés közben ellopott egy motort, és bűncselekményből származó bevételre tett szert. Áprilisban kell bíróság elé állnia. Rihana Tromp ellen egy autó ellopása miatt nyomoztak, de az ő ügyében ejtették a vádat, mert a lány nem volt beszámítható állapotban. (BuzzFeed)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.