Aggasztó méreteket ölt a templombűnözés

Egyre szaporodnak az egyházi ingatlanokban található értékek elleni támadások, írja a szerdai Magyar Nemzet alapján az MTI.

2010-ben még csak 122 ilyen esetet regisztrált a hatóság, tavaly már 156-ot. A templomrongálások száma is újra emelkedik: 2010-ben még csak húsz ilyen esetet jegyeztek fel, aztán ez a szám lassan mérséklődött, de tavaly ismét felszökött egészen 27-ig.

Nem tudni, hogy vallási illetve felekezeti tekintetben milyen épületeket rongáltak meg az elkövetők, de jó tudni, hogy már működik a magyar kormányon belül keresztényüldözés elleni államtitkárság, amely a törvény erejével fel tud lépni az ilyen bűnelkövetők ellen.

A rendőrség szerint jó hír viszont, hogy az egyházbűnözők felkutatási aránya javult: hat éve még csak minden hatodik tettest sikerült kézre keríteni, tavaly már háromból egyet.

A temetői lopások száma és összértéke is csökkent, viszont rongálások ott is egyre nagyobb számban történnek. Tavaly 257 esetben helyszíneltek a rendőrök ilyen esetek miatt, de legalább minden második sírgyalázót sikerült elkapni, ami már jobb, mint a hat évvel ezelőtti 40 százalékos arány.