Még összejöhet a bravúr Clintonnak, kikaphat Trumptól

Történelmi vereség lesz a vége, ha Trump így folytatja, jósoltam augusztus közepén, pedig már januárban megfogadtam magamnak, hogy az idei amerikai elnökválasztáson inkább semmit se jósolok. Mekkorát fordult azóta a világ!

Hillary Clinton a demokraták philadelphiai jelölőgyűlésén, 2016. július 28-án, miután hivatalosan is elfogadta az elnökjelöltséget. Aaron P. Bernstein/Getty Images

Mentségemre legyen mondva, hogy azóta Trump nem úgy folytatta. Augusztus második felében lecserélte kampánystábja vezetését, és legalább annyira nyitott a kisebbségi szavazók felé, amennyire a burkolt rasszizmusától ódzkodó középosztálybeli fehér választók megnyugtatásához szükség volt. Ez részben magyarázhatja az erősödését, most már sokkal nagyobb arányban támogatják a republikánus választók, mint augusztus közepén, bár még mindig kevésbé, mint például négy éve Mitt Romney-t.

De ez csak részben magyarázhatja, hogy a CNN legfrissebb, országos felmérése alapján már Trump vezet 2 százalékponttal, miközben a CNN eggyel ezelőtti, július végi felmérésében még Clinton vezetett 8 ponttal - és most tekintsünk el attól, hogy a CNN felmérése kilóg a nagy átlagból, rajtuk kívül csak az ebben a választási ciklusban rendre a Trumpnak legkedvezőbb eredményeket produkáló USC Dornsife/LA Times felmérése mérte Trump vezetését, a közvélemény-kutatások átlaga még mindig Clinton 3 pontos, a hibahatár felső szélét közelítő előnyét mutatja. Már csak azért is, mert ugyanez az átlag három hete még Clinton magabiztos, 8 pontos vezetését mutatta.

Trump relatív előretörésében - relatív, mert támogatottsága még a 45 százalékot sem éri el, nemhogy az ötvenet - ennél nagyobb szerepe van annak, amiről az éppen Trump okozta ricsajban hajlamos vagyok elfeledkezni:

hogy bár Trump minden bizonnyal a második világháború utáni amerikai történelem leggyengébb elnökjelöltje, szerencséjére riválisa, Hillary Clinton a második leggyengébb jelöltje.

Amit már az is fényesen bizonyít, hogy az idei választási ciklusban még egyiküknek sem sikerült megszerezniük az amerikai választók abszolút többségének a támogatását, és hogy még mindig bőven tíz százalék fölötti a bizonytalan vagy más, nem a két nagy párt jelöltjét támogató választók aránya.

Az amerikaiak többsége nem kedveli egyik jelöltet sem: Donald Trumpról 58, Clintonról 56 százalékuk van rossz véleménnyel, az elmúlt 24 év elnökválasztásain a demokrata jelöltek közül Clintont csak Clinton (Bill), a republikánusok közül Trumpot csak az idősebb Bush közelítette meg. Mindketten az 1992-es választáson értek el negatív kedveltségi szintet. Azon a választáson, amelyen a függetlenként induló Ross Perot 18,9 százaléknyi szavazatot szerzett, és amit Clinton csupán az amerikai választók 43 százalékának támogatásával nyert meg.

Mi a baj Hillary Clintonnal?

Az első és legfontosabb, hogy a jelek szerint

nehezen állja meg átlátszó hazudozás nélkül.

„Comey igazgató azt mondta, hogy a válaszaim igazak voltak, és amit mondok, az megegyezik azzal, amit az amerikai népnek mondtam: tárgyaltunk és döntéseket hoztunk egyes anyagok visszamenőleges titkosításáról" - nyilatkozta augusztus elsején, pár nappal az amúgy az aggasztó kezdés ellenére kifejezetten sikeres jelölőgyűlése után a Fox News Sunday című műsornak a magánszerverével kapcsolatos botrányról. A műsor házigazdája, Chris Wallace ezután bejátszotta Clinton egy korábbi nyilatkozatát, miszerint "nem küldtem titkosított anyagokat az emailemről. Nincsenek titkosított anyagok. Magabiztosan állíthatom, hogy soha nem küldtem vagy kaptam titkosított anyagokat. Nem küldtem titkosított anyagokat és nem kaptam titkosított anyagokat.”

Majd bejátszotta azt is, amit az előző bekezdés elején hivatkozott James Comey, az FBI igazgatója mondott Trey Gowdy republikánus képviselőnek a képviselőházi meghallgatásán:

„Gowdy: Clinton miniszter asszony azt mondta, hogy nem volt titkos minősítésű az elküldött és érkeztetett emailjei között. Ez igaz?

Comey: Ez nem igaz.

Gowdy: Clinton miniszter asszony azt mondta, hogy »nem küldtem semmilyen titkosított emailt senkinek. Nincs titkosított anyag«. Ez igaz?

Comey: Volt titkosított anyag.”

Azóta eltelt egy hónap, és Clintonnak talán még ezt, a Washington Post tényellenőrei által négypinokkiós hazugságnak minősített állítását is sikerült felülmúlnia a hétvégén, amikor azt állította, hogy

fogalma sem volt róla, hogy a leveleiben a "C" (Classified, titkosított) jelölés mit jelent.

Ha ez netán igaz lenne, az tán még annál is kétségbeejtőbb, mintha Clinton hazudna. Az ember, aki most az Egyesült Államok elnöke akar lenni, azt próbálja elhitetni, hogy külügyminiszterként sejtése se volt róla, melyik, neki elküldött anyagot nem szabadna megosztania illetéktelenekkel.

Hillary Clinton a demokraták philadelphiai jelölőgyűlésén, 2016. július 28-án, miután hivatalosan is elfogadta az elnökjelöltséget. Win McNamee/Getty Images

Pedig Clinton emailszerverének ügye még a hazugságok nélkül is elég kellemetlen volna. Röviden:

  • Clinton a hivatali, védett levelezése helyett magánszerverét és magánemailjét - @clintonemail.com - használta külügyminisztersége idején;
  • ez egyrészt nemzetbiztonságilag meggondolatlan és kockázatos lépés volt;
  • másrészt lehetőséget teremtett rá, hogy Clinton utólag megsemmisítsen leveleket;
  • amit Clinton meg is tett, ráadásul azután, hogy az ügyben már vizsgálat indult.

És ez csak egy a botrányok közül, amelyek bőven elegek lehetnek a kicsinálásához. A magánszerver ügye a Bengázi-vizsgálat során került elő, ami pedig önmagában is eléggé botrányos sztori.

2012. szeptember 11-én iszlámista fegyveresek összehangolt támadást indítottak az Egyesült Államok bengázi konzulátusa ellen. A támadásban életét vesztette az amerikaiak líbiai nagykövete, Chris Stevens.

Az önmagában is elég kellemetlen, és számos kérdést felvető történetet tovább súlyosbította, hogy Clinton

ebben az ügyben is a hazudozást találta üdvözítőnek.

A támadás után egy baráti tanácsadó, a már Bill Clintonnak is dolgozó egykori újságíró, Sydney Blumenthal tanácsára a bengázi támadást spontán akciónak, egy muzulmánokat gyalázó film miatti felháborodás következményének próbálták beállítani. Blumenthal tanácsadói szerepe önmagában is botrányka. Clinton külpolitikai főtanácsadója, Jake Sullivan annyira nem bízott, hogy a kiszivárgott emailjei alapján még Clinton józan ítélőképességét is megkérdőjelezte emiatt. Obama stábja pedig meg is akadályozta hivatalos kinevezését, így csak informális tanácsadóként szolgált Clinton mellett, fizetését pedig

a Clinton Alapítványtól kapta.

Attól a Clinton Alapítványtól, ami fenntartások nélkül fogadott el adományokat olyan külföldi szereplőktől, akikkel Hillary Clintonnak külügyminiszterként hivatalosan is dolga akadt, ez pedig legalábbis az összeférhetetlenséget felveti, ha nem egyenesen azt a kérdést, hogy

vajon Clinton külügyminiszterként biztosított-e előnyöket azoknak, akik pénzzel támogatták férjével és lányával közös alapítványát.

És ezek csak az elmúlt évek ügyei, hogy olyan ősrégi sztorikat, amik már Bill Clintonnak is kellemetlenek voltak, ne emlegessünk fel.

De ahogy Trumpnak szerencséje van Clintonnal, úgy Clintonnak is szerencséje van Trumppal. Ezért lehet, hogy egy, papíron inkább a republikánusoknak kedvező évben még az országos felmérések átlagában is vezet, az egyetlen, mint az ötven államot külön mérő felmérésben, a Washington Post és a Survey Monkey közvélemény-kutatásában olyan, hagyományosan republikánus államokban is megszorongatta Trumpot, mint például Arizona, Georgia, Észak-Karolina, Mississippi, Texas és Virginia. Vagyis egyelőre kétségbeesésre még nincs oka, de ha a következő pár napban Trump folytatja a felzárkózását, akkor elkezdhet izgulni.