Manuel Valls: Újabb terrortámadások lesznek, ártatlan emberek fognak meghalni

2016 szeptember 11., vasárnap 13:37
171

"Csak ezen a hétvégén két terrortámadást akadályoztunk meg"

- mondta vasárnap, a Europe 1 rádiónak adott interjújában Manuell Valls, Franciaország miniszterelnöke. A szocialista politikus ugyanitt arról is beszélt, hogy a rendőrség és a hírszerzés nagyjából 15 ezer embert tart radar alatt, akik radikalizálódhatnak és ezzel biztonsági kockázatot jelentenek az ország számára.

Párizsban különleges készültséget hirdettek múlt héten, miután a hatóságok szerint egy Iszlám Államhoz köthető terrorista sejt támadást tervezett az egyik városi vasútállomásnál.

Valls Nicolas Sarkozy, egykori államfő szavaira reagált. A választásra élesítő jobboldali Republikánus Párt vezetője a vasárnapi Journal de Dimanche lapnak azt nyilatkozta: különleges bíróságokra és fogdák létesítésére van szükség a terror elleni küzdelem sikeres megvívásához.

"Újabb támadások lesznek, ártalmatlan emberek fognak meghalni. Az is dolgom, hogy ezt elmondjam a francia embereknek. De erre nem az a megoldás, hogy kitekerjük a jogállam nyakát"

- folytatta a miniszterelnök, aki szerint Sarkozy elképzelése, hogy külön közigazgatási és bűnügyi szervek jöjjenek a terrorizmussal összefüggésbe hozható állampolgárok kivizsgálására, és őriztebe vételére, túlzás, és nem jelent valós megoldást a terrorizmus elleni küzdelemben. (Reuters; cím feletti fotó: REUTERS/Gonzalo Fuentes)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt