Több mint félmillióan vonultak Barcelonában a katalán függetlenségért

külföld
2016 szeptember 11., 19:08
comments 65

És még négy másik katalán városban is utcára mentek az emberek, akik azt szeretnék, ha Katalónia kimondaná függetlenségét és elszakadna Spanyolországtól. A rendőrség szerint 540 ezren vonultak a katalón fővárosban az Avinguda Meridianán, ahol az autonóm közösség jellegzetes zászlaját, a senyerát lengették.

A demonstrációra sor kerül rá szinte minden évben, és azt sem lehet mondani, hogy idén különlegesen sokan lettek volna az elszakadáspártiak, akik népszavazásra akarják rákényszeríteni a minden körülmények közt ellenálló spanyol kormányt.Függetlenségi vonulás Barcelonában. Fotó: AFP / PAU BARRENA.Carles Puigdemont, Katalónia elnöke beszédében sürgette, hogy Katalónia önálló államként kikiálthassa saját függetlenségét.

A céldátum 2017 év közepe, de a januárban megválasztott Puigdemontnak előtte az elszakadáspártiak között is meg kell küzdenie vezető pozíciójáért: a szélsőbalos CUP és a Közösen az Igenért koalíció közötti surlódások miatt szeptember 28-án bizalmi szavazás elé néz.

A katalán parlament elfogadott egy menetrendet az elszakadásról szóló egyeztetésről, de ezt sem az alkotmánybíróság, sem a kormány nem fogadja el legitim kezdeményezésként. (BBC; cím feletti fotó: AFP / JOSEP LAGO.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.