Észak-Korea bármikor kész folytatni az atomrobbantásokat

Az észak-koreai hatóságok bejelentették, hogy bármikor készek folytatni az atomkísérleteiket. Az ötödik földalatti robbantásukat pénteken hajtották végre. Minden valószínűség szerint eddig ez volt a legerősebb. Ezt többen úgy értékelték, hogy ezzel Észak-Korea ténylegesen atomhatalommá vált.

Aggódó dél-koreaiak nézik az északi atomrobbantásról szóló híreket egy szöuli vasútállomáson. AFP PHOTO / JUNG YEON-JE

A kommunista ország védelmi minisztériuma most bejelentette, hogy van egy még nem használt csatornájuk is a Punggye-ri bázisukon, ahol bármikor végre tudják hajtani a hatodik robbantást. A leginkább fenyegetett dél-koreai vezetés erre úgy reagált a Yonhap hírügynökségnek, hogy ha bármi olyat tapasztalnak északról, ami atomfegyver bevetésére utal, akkor porig rombolják őket.

Mivel a szakértők szerint még most sem lehet pontosan tudni, hogy az észak-koreaiak képesek-e nukleáris robbanófejjel felszerelt, ballisztikus rakéták kilövésére, ezért a mostani fejlemények rendkívül aggasztóak. (BBC)