A hajmáskéri református lelkész szerint nem állíthatjuk, hogy fehér emberként felebarátként kezelnénk a színesbőrűeket, legyen az arab, néger vagy ázsiai

A M-érték.TV vette fel teljes egészében Bikádi László Károly hajmáskéri református lelkész istentiszteletét, amit az a határokat védő katonáknak és rendőröknek ajánlott. A Népszabadság figyelt fel a lelkészre, aki Lukács evangéliumából idézett, és a szamaritánus példázata alapján beszélt a menekültválságról, ahol többek között ilyesmiket mondott:

„Mit mondhatnak a keresztény egyházak ilyenkor? Vajon lehet-e egyáltalán egy ilyen istentiszteletet tartani, ahol hálát adunk, hogy vannak olyan hazafiak, olyan katonák, akik odaállnak a határra, kerítést építenek, akik az idejüket, az életüket, az egészségüket, a családjukat, és ki tudja hány, számukra fontos értéket - még ha parancsszóra is, de akkor is önkéntesen - odaállítják a délről hozzánk érkező emberekre, és eléjük állnak és azt mondják, ne gyertek, ne így gyertek, hanem ha rabolni jöttök, ha sáskahadként áthaladni jöttök, akkor inkább kerüljetek ki minket!”

Keresztény lelkész létére pedig egy ponton kikelt a színesbőrűek ellen:


Ezt hosszan le is vezette, egy ponton már vadállatokhoz, rágcsálókhoz és kártevő rovarokhoz hasonlítva a menekülteket: „nem úgy [azaz nem felebarátként] kezeltük őket, hiszen lementünk az ő országukba, háborús frontokat nyitottunk, persze exportáltunk hozzá némi demokráciát, de elvettük az olajukat, el akarjuk venni a vizüket, el akarjuk venni talán még a sivatagjukat is, mert a homokból valami maltert csak lehet keverni valakinek, és utána meglepődünk, hogy ők nem felebarátként tekintenek ránk. Jönnek, mint a sáskajárás, jönnek, mert elüldöztük őket a saját természetes élőhelyükről.”

„Engedjétek meg, hogy azt mondjam, olyanok, mint a hangyák, olyanok, mint a vadon állatai, akiket az ember kiszorít az élőhelyükről, mert városokat és falvakat, utakat építünk oda, ahol ők természetesen éltek odáig. És utána mit csinálnak a hangyák? Beköltöznek a házakba. Mi történik az egerekkel, pockokkal és más mezei élőlényekkel? Jönnek és megszállnak minket.”

Semmit nem tudunk, de tudjuk, amit tudunk

Bikádi László Károly, akiről nem tudni, hány emberrel beszélt már életében a falun kívül, végül azt mondta: mi feláldoznánk a fél kezünket a másikért, a felebarátunkért, de ők nem. Végül köszönetet mondott a határvédőknek, hogy vállalják a fertőzéseket is, amelyeket ki tudja honnan hoznak be azok, akikről semmit nem tudunk, csak azt, hogy el akarják venni, ami a miénk, és amikor már bejutnak, kíméletlenül rabolnak, kíméletlenül robbantanak, és olyan erőknek a parancsait teljesítik, amikről mi semmit sem tudunk.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.