Percenként 12 szót gépeltek le az agyukkal a majmok

TUDOMÁNY
2016 szeptember 13., 19:16
comments 75

Percenként akár 12 szó legépelésére is képesek voltak majmok egy gondolatvezérlésre épülő technológiával, ami nagyon megkönnyítheti a mozgási rendellenességgel élő emberek kommunikációját.

Az amerikai Stanford Egyetem kutatói által kifejlesztett technológia az agyi elektromos jelek közvetlen leolvasásával irányítja a számítógép kurzorját a képernyőn lévő billentyűzet felett – olvasható az egyetem honlapján.

A technológia korábbi verzióit már sikerrel tesztelték bénult emberekkel, de a gépelés folyamata lassú és pontatlan volt. A módosításoknak köszönhetően viszont a technológia már olyan gépelési sebességet és precizitást biztosít, ami elég egy értelmes párbeszéd megvalósításához.

Más, például a szem vagy az arcizmok mozgását követő módszerek is léteznek a mozgási rendellenességgel élő emberek kommunikációjának megkönnyítésére, de ezek sokszor nehézkesek, fárasztóak az alkalmazóiknak. Az agyi elektromos jelek közvetlen leolvasása megoldást jelenthet a problémák egy részére.

Az agyba ültetett multi-elektródatömb közvetlenül leolvassa a jeleket az agy azon régiójából, amelyik a számítógép egerének mozgatásához használt kéz- és karmozdulatokat irányítja. A kutatók most az érintett jelek leolvasását és a megfelelő betűk kiválasztását végző algoritmust fejlesztették tovább,

így a majmok kb. háromszor gyorsabban tudtak gépelni, mint a korábbi verziókkal.

A mostani tesztbe bevont majmokat arra tanították be, hogy legépeljék a képernyőn látott betűket. A Proceedings of the IEEE folyóiratban közölt eredmények szerint a feljavított technológiával az állatok akár 12 szót is képesek voltak legépelni egyetlen perc alatt. A majmokat a New York Times című cikkeiből és Shakespeare Hamletjéből vett sorokkal tesztelték.

A szakemberek szerint a technológiát használó emberek valószínűleg ennél lassabban fognak gépelni, mivel ők át is gondolják a mondanivalójukat és a szavak betűzését is. Ezen kívül a környezet is elvonhatja a figyelmüket és az állapotuk is lassíthatja a kommunikáció ütemét. A technológiát idővel tovább lehet fejleszteni az okostelefonokon és táblagépeken használt prediktív szövegbevitel funkcióval.

A mostani vizsgálat azt is bebizonyította, hogy a beültetett érzékelő éveken át stabil marad. A részt vevő majmoknak 4 évvel ezelőtt ültették be az implantátumokat, amik semmilyen teljesítménybeli csökkenést vagy mellékhatást nem okoztak az állatoknál. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.