Újabb angol futballklub került kínai kézbe

futball
2016 szeptember 15., 20:11
comments 33

A sanghaji Jünji (Yunyi) befektetési csoport bejelentette, hogy megvásárolta az angol West Bromwich Albion labdarúgóklubot. A klub korábbi elnöke, Jeremy Peace már augusztusban jóváhagyta az adás-vételt, de az ázsiai vállalat csak ma jelentette be, hogy az üzlet lezárult, mert arra az angol labdarúgóligának és a pénzügyi hatóságoknak is rá kellett bólintaniuk. „Óriási megtiszteltetés volt az Albiont vezetni. Büszke vagyok arra, hogy a 15 elnöki szezonomból 11-et a Premier League-ben töltöttünk, háromszor pedig egyenes ágon jutottunk fel a másodosztályból” – mondta Peace. Itt focizott 2004 és 2008, illetve 2011 és 2014 között Gera Zoltán is.

A kínai cégek egyre komolyabb befolyásra tesznek szert az európai labdarúgásban: a múlt hónapban az olasz AC Milan és a francia Auxerre került közel ahhoz, hogy kínai tulajdonosa legyen, korábban pedig az Aston Villát, a Birminghamet, a Wolverhampton Wandererst és az Internazionalét vásárolták meg kínaiak, a Manchester Cityben és az Atlético Madridban pedig kisebbségi résztulajdont szereztek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.