Senki sem hajlandó elvinni a döglött vaddisznót Albertfalváról

ÁLLAT
2016 szeptember 19., 10:14
comments 78

Szép disznó, bár az én ízlésemnek kicsit lapos, de B.-nek, aki kutyát sétáltatni ment le Budapesten az albertfalvai Duna-partra, nem tetszett. Arra gondolt, hogy jó lenne, ha valaki elvinné. Na de kicsoda? Nem tudta kapásból, de elképesztő elszántsággal kezdett telefonálgatni. A témát úgy dobálták egymás között az illetékesek vagy az annak véltek, mint a forró krumplit, vagyis a rohadó vadsertést. Íme B. kalandjai a saját szavaival:

Szombat délután (09.17.) kimentünk kutyát sétáltatni Albertfalván a Duna partra. A kutyáink találtak egy vaddisznótetemet, ami a partra sodródva félig még a vízben volt, nagyon frissnek tűnt, emberi orr számára nem volt szaga, ebből feltételeztük, hogy nemrég hullhatott el valaminek következtében, majd a víz elhozta idáig, ahol végezetül partra vetette földi maradványait. Hétvégén nem tudtam semmit tenni az ügy érdekében, gondoltam hétfőn, azaz ma telefonálok - közben ismerősöktől kaptam néhány tippet, hogy kit kellene megkeresni.

Először az ATEV-et hívtam fel (fehérjefeldolgozó), gondoltam hátha. Ott azt mondták nekem, hogy ők nem egész Budapesttel vannak szerződve, ezért csak akkor viszik el, ha én kifizetem a költségeit, azt javasolta, hogy beszéljek a helyi önkormányzattal (11.ker) amit egyébként is megtettem volna. Még annyit hozzátett, hogy ott is az van, hogy általában őket sem tájékoztatják teljes körűen, szóval próbáljak erélyes lenni és kérjem a környezetvédelmi osztályt. Belekezdtem a mondandómba, de a vaddisznó szóra máris berregni kezdett a vonal, tehát csak sejtem, hogy átkapcsolt valami (talán a környezetvédelmi) osztályra. Ismét vázoltam a helyzetet, az ügyintéző azt mondta, hogy ő annyit tud tenni, hogy megad egy telefonszámot: a Polisz Kft segít nekem, ha elmondom hol találtam a tetemet.

A Polisz Kft volt eddig talán a legkevésbé segítőkész, közölték, hogy vadállattal nem foglalkoznak, az egy külön ügy, ez a vadásztársaság dolga. Kissé ideges lettem ettől a pikírt hangnemtől, meg úgy az egész ügytől, és közöltem vele, hogy egyetlen vadásztársaságot találtam, ami "bérkilövő" tehát feltételezem ők sem fognak nekem segíteni, erre azt a választ kaptam, hogy "mi sem vagyunk jótékonysági szerv, csókolom". Mindenesetre nem volt mit tenni, felhívtam ezt a vadásztársaságot (Vadcoop Bérkilövő Vadásztársaság, 11. ker), ahol azzal fogadtak, hogy ez nem az ő hatáskörük, mert lakott területen belül van, ha erdőben lenne az más.(valami olyasmire hivatkozott, hogy lakott területtől számított 300 méteren belül ők nem intézkednek, mert azon kívül számít vadászterületnek - de ennek utána kell nézni, mert nem biztos, hogy jól emlékszem a szavaira) Az most egészen huszadrangú, hogy nyilvánvalóan NEM az albertfalvai Duna parton hunyt el az a szerencsétlen, hanem csak ott kötött ki, de mindegy. Ez az önkormányzat feladatköre, de azért ha gondolom, hívjam fel a Vadászkamarát (OMVK FŐVÁROS ÉS PEST MEGYEI TERÜLETI SZERVEZETE), viszont ők is csak ugyanezt fogják tudni mondani.
Gondoltam végül is, már úgyis mindegy, felhívtam, egy nő vette fel, azzal kezdtem, hogy már megannyi telefonbeszélgetésen túl vagyok, de vázolnám a problémát, illetve mindenki a másikra mutogat, hogy majd az megoldja. Hallottam a háttérben valakinek továbbadta összefoglalva a mondandómat és kérdezte attól a valakitől, hogy ez tulajdonképpen veszélyes hulladéknak számít-e, vagy egyáltalán mit csináljon a telefonáló - vagyis én. Majd hozzám fordulva azt mondta, hogy sajnos ő csak azt tudja mondani, hogy az önkormányzatnak kellene ezt megoldania, hívjam fel őket újra, ne hagyjam magam és legyek kicsit erőszakosabb. Ezzel elköszöntem, ennyi a történet, már nem hívtam fel még egyszer az önkormányzatot, lehet később megpróbálom, de valahol nonszensznek tartom, hogy én, mint magánember telefonálgassak egy tetem ügyében, csak mert nem szeretném, hogy ott oszladozzon hetekig, ahol - többek között, mi is sétálunk - senki nem tesz semmit, egymásra hárítják a felelősséget, illetve rám testálja, hogy ha akarom, akkor fizessem ki.

Itt tartunk most. B. barátja nemsokára lemegy a Duna-partra megnézni, hogy ott oszladozik-e még az állat. Ami nem biztos, mert szombat óta majdnem 20 centit emelkedett a Duna vízállása. Ha mégis ott van még, a témát folytatjuk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.