A Samsung kedvéért átrajzolják Pest megye támogatási térképét

gazdaság
2016 szeptember 20., 11:52
comments 43

Augusztus végén jelentették be, hogy 100 milliárd forint értékben tervez beruházni Pest megyében a Samsung. Most pedig úgy tűnik, hogy ennek elősegítéséért a kormány egyszerűenj átrajzolta a megye támogatási térképét.

A Portfolio írta meg, hogy a beruházásnak otthont adó két település, Göd és Sződliget eddig olyan települések voltak, ahol uniós szabályozás tiltotta a nagyvállalatok állami támogattását.

Most azonban az 1500/2016-os kormányhatározat módosította azon települések listáját, ahol regionális állami támogatás adható, és ezzel együtt a maximális támogatási intenzitások mértéke változik 2017. január 1-től.

Göd és Sződliget ennek értelmében jövőre akár 35 százaléknyi beruházási támogatást is kaphatnak, ami nyilván a Samsungot segíti majd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.