Átlagon alul szívnak, de átlagon felül isznak és cigiznek a magyar fiatalok

drog
2016 szeptember 23., 14:56
comments 110

Az ESPAD nevű felmérés négyévente elemzi a 15-16 éves fiatalok alkohol- és más drogfogyasztási szokásait, országokra lebontva. A 2015-ös, legfrissebb mérést a TASZ bogozta ki, és az alábbi lényeges dolgokra hívta fel a figyelmet:

  • Az európai fiatalok egyre kevesebbet drogoznak
  • A magyar fiatalok az európai átlag alatt füveznek, de átlagon felül isznak és dohányoznak
  • A dizájnerdrog-fogyasztók nagy része fiatalabb, mint a mért korosztály
  • A szigorú törvények nem szorítják vissza a droghasználatot, inkább arra készteti a fiatalokat, ne vallják be, hogy drogoznak

A 2015-ös európai átlag a füvezésben 16%, egész Európában ennyi 15-16 éves vallotta be, hogy ha csak egyszer is, de már kipróbálta a füvet. A magyar fiatalok 13%-a mondta, hogy füvezett már, ami ugye kevesebb, mint az európai átlag. Fontos eredmény még, hogy 2011-ben még az európai és a magyar átlag is 17% volt, szóval csökkenő tendencia figyelhető meg.

A TASZ megkérdezte Elekes Zsuzsannát, a felmérés magyarországi koordinátorát az eredményekről. Elmondta, szerinte tévedés lenne, ha a hazai, tiltó drogpolitikát ünnepelnénk, mert a felmérésből látszik:

a drogokat tiltó törvények láthatóan nem befolyásolják a fiatalok droghasználatát.

Az átlagon aluli magyarországi eredmény inkább azért lehet, mert a magyar tizenévesek sokkal kevésbé merik bevallani, hogy drogoznak.

A szakértő kiemeli, hogy míg Franciaország és Bulgária kifejezetten szigorúan tiltja a drogot, előbbiben a 15-16 éves fiatalok 31%-a, utóbbiban 27%-a füvezett már életében, amik jóval meghaladják az átlagot. Csehországban, ahol egyre enyhítik a drogtilalmat, pedig csökken a fűhasználat mértéke, bár még mindig 37%-os.

Az ESPAD felmérés a dizájner drogok használatát is vizsgálta. A magyar fiataloknak e szerint már 4%-a próbált ki valamilyen szert, ami megegyezik az európai átlaggal.

A koordinátor szerint sok fiatal nem is tudja, milyen szert fogyaszt, és hogy pszichoaktív szernek minősül-e, így meglehet, hogy azok a fiatalok, akik azt mondták, dizájnerdrogot fogyasztottak, valójában marihuánára gondoltak. És erre a füvet utánzó szintetikus herbál és bio nevek csak ráerősítenek.

Az alkoholról és a dohányzásról annyit kell tudni, hogy míg az európai kamaszok 47%-a részegedett le a felmérést megelőző 30 napban, addig ez a magyar fiataloknál 63% volt. Cigizés esetében ugyanezt lehet tapasztalni, az európai átlag 23%, a magyar pedig 28%. A dohányzás és az alkoholfogyasztás egyébként európai szinten csökkenő tendenciát mutat, de Magyarországon stagnál. Kiderült, hogy a fiatalok körében a töményitalok és a sör, bor is ugyanolyan népszerűek, valamint nagyivásban is nagyon jók vagyunk.

Ennek egyik oka például az lehet, hogy Magyarországnak egyáltalán nincsen dohányzás- és alkoholstratégiája. Valamint hogy a magyar kormány is rendesen népszerűsíti az alkoholfogyasztást, például a Pálinka Nemzeti Tanáccsal vagy az Unicum és a törkölypálinka hungarikummá minősítésével.

A szakértők szerint jelentős lépésekre, főleg politikai akaratra lenne szükség ahhoz, hogy a magyar fiatalok kevesebbet drogozzanak és a szerhasználók megfelelő ellátást kapjanak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.