Az Incilius alvarius váladéka elszívva potens pszichedelikus élményt ad, ráadásul elterjedt, hogy gyógyító hatása van. „Varangy egyházak” jelentek meg mindenfelé az Egyesült Államokban, magát az állatot pedig annyira túlvadászták, hogy veszélybe kerülhet a fennmaradása.
Vasszim el-Aszad captagonnal kereskedett.
„A megalapozott gyanú nem parttalan fogalom és nem bármely bűncselekmény gyanúját jelenti, a felmutatott bizonyítékoknak konkrét bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját kell alátámasztaniuk!”
Az új drogtörvény sok ponton értelmezhetetlen, de az értelmezhetőség valószínűleg nem is volt célja a törvényhozásnak, amely politikai haszonhúzásból szigoríthatta a drogtörvényt. Egy addiktológust és egy büntetőjogi ügyvédet kérdeztünk az új törvényről.
A kábítószerkereskedőktől akár az ingatlanukat is elkobozhatják, a visszaeső kereskedők pedig nem bocsáthatók feltételes szabadlábra.
A kábókormánybiztos szerint a jövőben a gyanúsítottnak kellene bizonyítania, hogy nem drogkereskedelemből szerezte a vagyonát, nem pedig a hatóságnak az ellenkezőjét.
A kinevezésről szóló határozatból nem derül ki, hogy a hajtóvadászaton túl terveznek-e kezdeni valamit azokkal, akik már gyerekként függővé váltak.
Már a cartagenai reptéren fennakadt.
Ezzel kb. 45 ezer adag drogot vontak ki a forgalomból.
A lefoglalt fű és a heroin mennyisége viszont visszaesett.
Egy hónap alatt a tengeri kábítószer-csempészet elleni razziasorozatban összesen 930 kiló kokaint és 5 tonna hasist foglaltak le.
Egy államilag támogatott rendezvényen a 19 éves rappernek kellett volna vitatkoznia egy kormányközeli intézet szakértőjével a füvezésről.
Az amerikai állam 2021-ben az USA-ban elsőként dekriminalizálta lényegében az összes drog birtoklását kis mennyiségben. Mivel a program ezer sebből vérzett, három év után visszacsinálták az egészet.
Tizenhárom, találomra kiválasztott brazil éles orrú cápán tesztelték, hogy kimutatható-e bennük drogszennyezés. Kimutatható.
A THCJD jelenleg nincs tiltólistán Magyarországon.