Matolcsy barátnőjének húga is pénzt kap a jegybanktól

POLITIKA
2016 szeptember 24., 07:32
comments 217

Matolcsy György jógás barátnőjének, a jegybanknál és az ahhoz kapcsolódó alapítványoknál is dolgozó Vajda Zitának van egy testvére, Vajda Kitti. Róla eddig annyit lehetett tudni, hogy a trafikbizniszben utazik, Vajda Zita pedig azt mondta róla a Figyelőnek adott interjújában, hogy

„A húgomról is annyit mondanék, hogy ő is egy kétdiplomás szakember, közgazdász.”

Most azonban kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Banknál is dolgozik egy Vajda Kitti, és ez a Vajda Kitti minden bizonnyal az a Vajda Kitti.

Vajda Kitti neve az MNB egyik szeptemberi tanulmányában is feltűnik, A forint 70 éve: Út a hiper­inflációtól az árak stabilitásáig című kiadvány első fejezetének 3 szerzője van, és ő az egyik.

A Népszabadság próbálta megtudni a jegybanktól, hogy Kitti tényleg Vajda Zita testvére-e, de az MNB-től erre nem kaptak választ. Annyit mondtak, hogy „Magyar Nemzeti Bank állományában 2013. októbere óta van Vajda Kitti nevű munkavállaló, a jegybank Oktatási Igazgatóságának szakértője.” Matolcsy 2013. március 4-én lett jegybankelnök, Vajda Zita pedig két nap múlva, március 6-án lett az MNB dolgozója.

A Népszabadság belső informátorai a jegybank szűkszavúsága ellenére is megerősítették, hogy Vajda Kitti Vajda Zita testvére.

A jegybank nem válaszolt a Népszabadság Vajda Kitti jövedelmét firtató kérdéseire sem. (Nol.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.