Orbán Viktor: „Nyissuk meg a szívünket mások felé, mert az elzárkózó, önmagába fordult ember elveszett”

A miniszterelnök a Magyar Kurír katolikus hírportálnak beszélt arról, hogy a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság létrehozására azért volt szükség, mert „a politikában sokszor már a nekikészülődés is tettnek minősül, ez a döntésünk is ilyen. Napjaink liberális európai közbeszédében nem lehetséges kellő komolysággal nyilatkozni a kulturális különbözőségekről”.

Az interjúban csalódottan jegyezte meg, hogy ezzel kapcsolatban csak, „olyan dokumentumot lehet megalkotni, melynek szövegében egy általános, értéksemleges megfogalmazás szerepelne a hitük és a vallásuk miatt üldözöttekről, konkrétan a keresztényekről viszont nem írhatunk”. Elmondta, hogy mivel az ő kormánya „keresztény ihletettségű”, ezért sok ilyen kötelezettségük adódik. Megemlítette, hogy 120 millió forinttal járultak hozzá ahhoz, hogy a kurdisztáni Erbilben iskola épülhessen. A most alakult helyettes államtitkárság ezeket a munkákat fogja irányítani.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy szerinte a migrációval kapcsolatos gondok nem fognak megszűnni attól, ha Szíriában béke lesz, mert „a Nyugat-Európába áramló tömegek legnagyobb számban már nem is Szíriából, hanem Afganisztánból és Pakisztánból érkeznek”. Hozzátette, hogy a legnagyobb problémát majd az Afrika belsejéből elindulók okozzák majd.

Mikor arról kérdezték, hogyan tehető érzékennyé a társadalom a keresztény vagy más vallású embertársaink szenvedése felé, elmondta, hogy jólétben élő emberekként lehet lelkiismeret-furdalásuk. „A lelkünk mélyén van egy zavaró érzésünk attól, hogy mi sokkal jobban élünk, mint mások”- tette hozzá.

„Én azt vallom, hogy a többi ember iránti felelősség koncentrikus körök formájában képzelhető el. Elsősorban azokért tartozom felelősséggel, akik hozzám a legközelebb állnak – a családom, a barátaim, a hitbeli közösségem és a nemzetem. De ezen túl is léteznek körök, ha lehetőségem van, rajtuk is segítenem kell. Ugyanakkor nem a farizeusok módján”

- állapította meg a miniszterelnök, majd megjegyezte, hogy egyszeri segélyakciók nem elegendőek.

Orbán Viktor úgy érzi, az emberiség most lép át egy új korszakba, de ez a fordulópont most nem lesz olyan kitörésszerű, mint a rendszerváltás volt, hanem egy lassabb, nehezebb folyamatot élünk meg. Példának felhozta a népességfogyást, a hit közösségeinek megmentését vagy a mesterséges intelligencia kikísérletezését. De biztatóan hozzátette,

„szerencsére Magyarország rendelkezik egy olyan politikai kultúrával, ahol lehetőség van nyílt és őszinte párbeszédet folytatni minden fontos kérdésről”.

Mikor megkérdezték a miniszterelnököt, hogy számára mit jelent az irgalmasság, azt mondta:

„Úgy érzem, az a legfontosabb üzenete, hogy nyissuk meg a szívünket mások felé, mert az elzárkózó, önmagába fordult ember elveszett.”