Ultimátumot adott a kormánynak a DK

Amennyiben a kormány és a rendőrség vasárnap délután hatig nem tisztázza, hogy mi történt a Teréz körúton, és erről nem tájékoztatja a közvéleményt, a Demokratikus Koalíció úgy tekinti, hogy azoknak van igazuk, akik szerint az eset kampánycélokat szolgálhatott, jelentette be Kakuk György, a párt elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatója után az MTI-nek.

"A sok hónapja tartó kormányzati gyűlöletkampány után olyan hangulat alakult ki az országban, amelyben nagyon sokan már nem tartják lehetetlennek, sőt inkább valószínűnek tartják, hogy egy ilyen akció mögött akár Orbánék is állhatnak. Ezt mi nem állítjuk, ez az általános vélekedés a közösségi oldalakon" - mondta.

Kakuk szerint "minél tovább tart a ködösítés, annál jobban erősödik a kép a közvéleményben, hogy itt egy népszavazás előtti utolsó, elkeseredett kormányzati akcióról van szó". Több mint 12 óra telt el az eset óta, a rendőrség azonban semmilyen konkrétumot nem mondott az ügyben, holott Nyugat-Európában egy-két órával egy robbanás után "már legalább nagy valószínűséggel meg tudják mondani, mi történt", mondta. (Via MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.