Attól, hogy valaki azt hiszi mondhat bármit következmény nélkül, attól még nem mondhat

POLITIKA
2016 szeptember 26., 19:23
comments 161

Nem szeretjük szó nélkül tűrni, amikor Iustitia a Parlament lépcsőjén vagy a bíróságon válik egy gangbang nem egészen önkéntes szereplőjévé

- mondta a 444-nek Ésik Sándor, annak a két ügyvédnek az egyike, akik a napokban az ügyészségen jelentették fel Csepel két alpolgármesterét.

Ábel Attila és Morovik Attila a múlt héten előterjesztést nyújtottak be a csepeli közgyűlésben. Arra a szövegre tettek javaslatot, amivel az önkormányzat az október 2-ai népszavazás előtt levélben fordul a polgáraihoz.

Az ügyvédek az időközben el is fogadott levéltervezet következő mondata miatt léptek akcióba:

„Csepelen 1475 önkormányzati lakás van: uniós kvóta alapján ezek lakóit is az utcára tehetik, helyükre pedig illegális határátlépőket költöztethetnek."

Vicceltek-e, vagy mi a céljuk ezzel az egésszel? - kerestem meg a két ügyvédet.

photo_camera Csire Balázs és Ésik Sándor

Hiteles-e az a neten keringő beljelentés, amit a szöveg szerint önök adtak be a csepeli hazudozó képviselők ügyében?

Ésik Sándor: Hiteles, igen, irodatársammal és barátommal ketten követtük el, az ügyészség tértivevényes levélben megkapta, valószínű ma (hétfőn) vehették át.

Miért tettek beljelentést?

Ésik Sándor: Azért tettünk közérdekű bejelentést mert a dolog egyszerre röhejes és tragikus. Röhejes, hogy ilyen baromságok egy képviselőtestületen egyáltalán témaként felmerülnek. Tragikus, hogy ezt minden következmény nélkül megtehetik.

Mi meg úgy gondoljuk, hogy van, ami túlmegy a sima politikai érdekből hazudozás határán. Ahogy írtuk is, az országban több mint egy éve minden arról szól, hogy vészhelyzet van, jönnek majd a migráncsok, mindenki az utcára kerül, a nőket megerőszakolják, mecset lesz a templomok helyén, satöbbi. Ez egy pontig vicces, csak aztán van aki ezen nem röhög, mint mi, hanem elhiszi.

És ebbe a közegbe ilyen kis gyűlöletcseppek becsepegtetése nagyon nem jó ötlet, mert egyszercsak robbanás lesz a vége.

De mi ebben a rémhírterjesztés?

Ésik Sándor: A jogalkotó pontosan ezért találta ki a rémhírterjesztés jogintézményét. Hogy ne játsszunk a tűzzel. Ha egy országban közveszély van (hiszen az ország kormánya folyton erről huhog) akkor ott nem terjesztünk olyan híreket, hogy embereket raknak az utcára, mert nagyon hamar elszabadulhatnak az indulatok, és hogy hogyan, azt inkább le sem írom, mert az is rémhírterjesztés volna...

Tehát a válasz az, hogy igen, komolyan gondoljuk, amit írtunk, még akkor is, ha fájdalmasan nevetséges képtelenségnek tartjuk a képviselők előterjesztését és a szöveg stílusát is igyekeztünk ehhez igazítani.

Előfordult már, hogy ilyesmit tettek, vagy ez volt az első?

Ésik Sándor: Csináltunk már igen, a közös Facebook-oldalunk tavaly még "Ügyvédek a jogállamért" néven indult, csak amikor kiderült hogy mindenki jobban csinálná, mint mi, legalábbis elméletben, akkor megváltoztattuk "Dr. Csire Balázs és Dr. Ésik Sándor a jogállamért" címűre (meg mert Juhász Péter átvette tavalyi kiáltványunkat és akkor sokan azt mondták, hogy akkor mi is már párt vagyunk, és ők ugye nem politizálnak). Szóval már tavaly felszólaltunk a Szegeden megcsinált migráncsbíróság és a külön migráncs-büntetőeljárások ellen, de egyébként is írtunk már párszor a Legfőbb Ügyésznek, szeretnek ott minket nagyon.

Miért épp most?

Ésik Sándor: Miért? Mert nem szeretjük szó nélkül tűrni, amikor Iustitia a Parlament lépcsőjén vagy a bíróságon válik egy gangbang nem egészen önkéntes szereplőjévé. Attól, hogy valaki azt hiszi mondhat bármit következmény nélkül, attól még nem mondhat.

Miért most? Valamiért most verte ki a biztosítékot a sokadik ilyen gonosz baromság. Beszéltük, hogy ez, ha tényleg úgy van, ahogy az önök cikkében van, akkor bizony lehet rémhírterjesztés. Aztán kb. a "Zaporozsjei kozákok levelet írnak a török szultánnak" - hangulatban írtunk :)

15 perc hírnevünket kihasználva csak szólok, hogy a www.facebook.com/ErvenytelenXX oldalt is én csinálom, Csire Balázs barátom részt vesz benne, de ebben a projektben most kisebb szerepet visz.

Az ügyészségnek írt levelük hangneme kifejezetten ironikus Ez az egész akkor alapvetően egy vicc?

Csire Balázs: A Kormány 272/2016. (IX. 5.) Korm. Rendelete 2017.03.08-ig meghosszabbította a "migrációs válsághelyzet" nevű ...valamit. Az ország egész területére, így tehát Csepelre vonatkozóan is. Ha válsághelyzet van, azt mi a közveszéllyel azonosítjuk, hiszen egy egész országot vagy annak jelentős részét, az állampolgárok egészét vagy nagy csoportját érintő válsághelyzet fogalmilag nemigen tud más lenni, mint a közt érintő veszély, tehát közveszély. A mi jogi álláspontunk szerint a két fideszes önkormányzati képviselő tehát közveszély színhelyén s idején tevékenykedett.

Az, hogy nagy nyilvánosság előtt történik mindez, gondolom nem vita tárgya: egy önkormányzati képviselőtestületi vita, előterjesztés, döntés, ami az önkorműnyzat honlapján is elérhető, kimeríti a nagy nyilvánosságot.

Végezetül úgy véljük, hogy amikor tényként vagy reális lehetőségként állítják azt, hogy az emberek jól körülhatárolható csoportja (az önkormányzati bérlakások bérlői) azért veszíthetik el lakásukat, mert oda kötelező lesz "migráncsokat" belakoltatni, minden tényalapot nélkülöző, de akként tűnő hamis állítás.

Az pedig, hogy az emberekben az egyik legalapvetőbb létfeltétel: a lakhatás elvesztése nyugtalanságot, rémületet szül, evidencia.

Szóval valóban komoly, bár nem ennek a két önkormányzati képviselőnek akarunk rosszat, hanem fel akarjuk hívni arra a figyelmet, hogy még egy politikai kampányban is vannak határok, amiket nem lehet átlépni, vagy ha átlépik azt, akkor annak következménye kell legyen. Az ember bejelentést, feljelentést "brahiból" nem ír, nem ad be. Még ha ironikusra van is hangszerelve a beadványunk, az (sajnos) halálosan komoly, mert viccnek azért durva lenne.


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.