Katarzis Kolumbiában

Kevés drámaibb szalagcímet lehet elképzelni, mint a kolumbiai El Tiempo internetes kiadásáé 2016 szeptember 26-án: 267 162 halott után itt a béke - Ma aláírják az 52 éves háború lezárását. A nagy szavak, a történelmi lépték egyáltalán nem túlzás. Ami hétfőn Cartagena városában történt, az a világ utóbbi évtizedeinek egyik legfelemelőbb pillanata, amit az emberiségnek nagyon meg kell becsülnie 2016-ban, amikor sokan úgy érzik - jogosan vagy nem, most mindegy -, hogy nincs remény, és a vesztünkbe rohanunk.

Ha egy olyan országban, mint Kolumbia, ami évtizedekig az erőszak szinonimája volt, kitörhet a béke, akkor talán mégsincs minden elveszve. A drogkartellek és az egyetlen szerencsétlen öngól miatt kivégzett válogatott focista hazája, amely most a Narcos című tévésorozat miatt ismét sokakat érdekel, ott áll egy szebb jövő kapujában.

Maga az ünnepélyes ceremónia nem tartott sokáig. A Karib-tenger partján fekvő Cartagenában mindössze annyi történt, hogy Kolumbia elnöke, Juan Manuel Santos és Rodrigo Londoño Echeverri, aki Timochenko álnéven a szélsőbaloldali FARC terroristacsoport/felszabadító gerillahadsereg vezetője, kezet ráztak, és egy lőszer formájú tollal aláírták a békeszerződést. Azért lőszer formájú tollal, mert így akarták szimbolizálni, hogy az öldöklés után az oktatásé a jövő.

Fotó: AFP

Az esemény súlyát azonban már jelezte, hogy milyen vendégsereg gyűlt rá össze. Latin-Amerika szinte valamennyi vezető politikusa, még a kubai Raúl Castro is megjelent, rajtuk kívül pedig ott volt Cartagenában János Károly egykori spanyol király, John Kerry amerikai külügyminiszter és maga Ban Ki-Mún ENSZ-főtitkár is. Ilyen társaság ritkán jön össze egy aláírást ünnepelni.

A fél évszázadnál tovább tartó, negyedmillió halálos áldozatnál is többet követelő háború tulajdonképpen nem is háború volt. A polgárháború talán egy fokkal közelebb áll a valósághoz, de ez is csak akkor stimmelne, ha a kolumbiai konfliktus jól meghatározható törésvonalak mentén feszítette volna egymásnak a küzdő feleket. Itt azonban ennél bonyolultabb dologról volt szó.

Ban Ki-Mún, Michelle Bachelet chilei elnök és a meghatódott Santos. AFP PHOTO / Luis ACOSTA

A latin-amerikai mércével is elég erőszakos Kolumbiában a „polgárháború” kezdetét 1964-ba teszik, így jön ki az 52 év. Valójában ez csak a FARC (Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia - Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) hivatalos megalakulásának időpontja, az Amerika-barát jobboldali rezsim és a különböző baloldali csoportok ekkor már évek óta gyilkos és véres küzdelmet folytattak egymással.

A FARC megszületésével azonban a kolumbiai konfliktus is olyan lett, mint sok másik a hidegháború világában. Gyakorlatilag a washingtoni támogatású bogotái kormányerők küzdöttek a Moszkvából és Havannából segített baloldali parasztlázdók ellen. A FARC klasszikus gerillahadseregként az ország egész nagy területét tudta de facto ellenőrizni, de arra nem volt esélyük, hogy valóban megdöntsék a rendszert és átvegyék a hatalmat az országban.

A FARC bombatámadása után 2000-ben a kolumbiai Granadában. AFP PHOTO / DANIEL MUNOZ

Ilyen polgárháború-szerűség Perutól Nicaraguáig a kontinens sok országában folyt, Kolumbiában azonban tovább bonyolította a helyzetet, hogy a világ három nagy kokaintermelő országának egyikeként a küzdelem a hatalmas bevételt biztosító kokaföldek ellenőrzéséért is folyt. A Szovjetunió felbomlása és Kuba gazdasági összeomlása után a FARC számára különösen fontos lett a kokain, mint pénzforrás, de nemcsak ők, hanem a bogotái kormány által többé-kevésbé irányított szélsőjobboldali paramilitáris csoportok, és persze az elvileg apolitikus drogkaertellek is beszálltak a harcba. A legrosszabb természetesen a sok tűz közé szorult kolumbiai parasztoknak volt.

Kolumbiában nagy hagyománya van a vég nélkül dúló erőszaknak. Az ország legnagyobb írója, Gabriel García Márquez Száz év magányának hátterében, több más írásában pedig még fontosabb szerepben jelenik meg a kolumbiai polgárháború, melyet szereplői leginkább már csak megszokásból vívnak, a valódi okokra senki sem emlékszik, és amely a liberálisok és a konzervatívok között dúlt. Az 1990-es évek végére azonban az ország még így is belefáradt a végtelen háborúba, és megkezdődtek az első, még nem különösebben eredményes béketárgyalások.

Ezek aztán gyorsan zátonyra is futottak a nagyon jobboldali, nagyon kemény és nagyon Amerika-barát Álvaro Uribe elnök 2002-es hatalomra jutásával. Uribe nem igazán hitt a terroristákkal tárgyalásban, azonban a törvényen kívüli eszközöktől sem visszariadó kemény kéz politikája, amelybe sok FARC-vezető is belehalt, a közkatonák közül pedig sok dezertált, mégis elő tudta készíteni a terepet a békéhez. Ehhez már csak annyi kellett, hogy Uribének köszönhetően a kolumbiai gazdaság is fellendüljön - valamint hogy a hajlíthatatlan Uribe távozzon a hatalomból.

A FARC katonái egy nappal a békeszerződés aláírása előtt. AFP PHOTO / RAUL ARBOLEDA

Utódja, Juan Manuel Santos 2010-es megválasztása után azonnal megkezdődött a közeledés a FARC felé, a béketárgyalások pedig két évvel később, norvég közvetítéssel kezdődtek meg Kubában, ahol a FARC vezetői, köztük a nagyfőnök Timochenko éltek. Ezek eredményeként a felek 2016 júniusában Havannában fegyverszünetről írtak alá szerződést, ami után hétfőn következhetett Timochenko és Santos történelmi kézfogása.

A békeszerződés értelmében a FARC teljesen és véglegesen leteszi a fegyvert, és segít az akna- és kokamentesítésben. Cserébe szabályos politikai pártként tovább létezhetnek, egyetlen gerillát/terroristát sem állítanak bíróság elé. A kormány pedig vállalta, hogy hatalmas vidékfejlesztési programba kezd, hogy a kolumbiai gazdasági fellendülés ne csak Bogotában, Medellínben, Cartagenában és a többi nagyvárosban érződjön, hanem azokon a koldusszegény területeken is, ahol hagyományosan a legerősebb volt a FARC.

Kolumbia elnöke, Juan Manuel Santos és Rodrigo Londoño Echeverri, vagyi s Timochenko a szélsőbaloldali FARC gerillahadsereg vezetője Fotó: AFP

Ezzel a megállapodással nem mindenki elégedett, többek közt a volt elnök Uribe sem. Az „Igazság nélkül milyen béke?” transzaperens mögé felsorakozó ellenzék szerint óriási hiba tömeggyilkosokat nem hogy futni hagyni, hanem azt is megengedni, hogy parlamenti képviselőként folytathassák karrierjüket. Ennek ellenére kétség sem fér hozzá, hogy az október 2-i népszavazáson, amelyen az ország valamennyi polgára kifejezheti a véleményét a békeszerződésről, a döntő többség mellette voksol majd. Ezzel pedig végleg lezárul - ahogy Santos elnök fogalmazott - a nyugati félteke utolsó fegyveres konfliktusa.

Hogy ez mit jelent Kolumbiának, milyen most a hangulat az országban, azt a cikk elején idézett szalagcím foglalja össze talán a legjobban. Hitetlenkedő, megrendült boldogság ez, ilyen látszólag ellentmondó érzések pedig csak olyan történelmi pillanatokban törnek a felszínre, mint a berlini fal leomlása vagy az aparheid-rendszer felszámolása. Nem véletlen, hogy Latin-Amerikában ezt a békeszerződést Dél-Afrika és Kelet-Európa felszabadulásához, vagy az éppen a kolumbiaihoz hasonlóan megoldhatatlannak és végtelennek tűnő konfliktust lezáró észak-ír békeszerződéshez hasonlítják.

A békét ünneplik Bogotában. AFP PHOTO / GUILLERMO LEGARIA

Nyilvánvaló, hogy ez a békeszerződés nem oldja meg az ország valamennyi baját. Az 52 éves háború alapvetően a szegénység miatt robbant ki és a kokain miatt lett borzalmasan véres. Márpedig ez a két probléma nem fog Timochenko és Santos kézfogásától elpárologni. Intő jel, hogy alig néhány napja éppen Cartagena történelmi óvárosában kezdtek lövöldözni drogkartellek, ahol még az elmúlt évtizedekben is béke volt, és kamerájukat lóbálva sétálgathattak a nyugati turisták.

A katarzis után jönni fog a kijózanodás, erről mindenki tud mesélni, aki átélte a kelet-európai rendszerváltást. Minden kolumbiainak sokat kell dolgoznia és példás önmérsékletet kell majd tanúsítania azért, hogy ne törjön újra a felszínre a valamennyi latin-amerikai társadalomban ott forrongó erőszak. De ettől még 2016 szeptember 26-án a világon senki nem volt boldogabb a kolumbiaiaknál.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.