4,5 év börtönt kapott Kisléta polgármestere

bűnügy
2016 szeptember 29., 18:00
comments 103

A Fővárosi Törvényszék folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése miatt, nem jogerősen 4,5 év börtönre ítélte, és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisléta polgármesterét, Madácsi Imrét.

A törvényszék az ítéletről beszámoló, az MTI-hez eljuttatott közleményében M. Imreként jelölte meg az elsőrendű vádlottat, és nem közölte az önkormányzati tisztségét, de még a település nevét sem.

A bíróság O. Zsolt másodrendű vádlottat bűnsegédként folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése miatt 1 év 8 hónap, 2 évre felfüggesztett, a harmadrendű vádlottat, K. Lászlónét pedig bűnsegédként elkövetett jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és számvitel rendjének megsértése miatt 6 hónap, szintén 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

A bíróság szerint a vádlottak csökkent munkaképességű dolgozóik után a központi költségvetésből jogosulatlanul igényeltek és jutottak támogatáshoz. A bizonyítási eljárás során „nagy számú tanú állt a bíróság rendelkezésére”, akik elmondták, hogy kaptak munkát az elsőrendű vádlottól, de az okiratokon szereplő összegeknél általában kevesebbet kaptak a munkájukért.

Az ügyben a szakértő megállapította, hogy a vádbeli cégek a számviteli szabályok megsértésével működtek: nem feleltek meg a kedvezmények igényléséhez kapcsolódó valamennyi jogszabálynak, így nem voltak jogosultak a támogatásokra.

A büntetés mértékének megállapításakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az idő múlását, így az első- és a másodrendű vádlottra némileg a minimumérték alatti büntetést szabtak ki. Korábban a Fővárosi Törvényszék azt közölte, hogy ebben az ügyben az első tárgyalás 2013. március 21-én volt.

Az ítélet egyik vádlott esetében sem jogerős, az ügyész súlyosításért, a minősítés megváltoztatásáért és vagyonelkobzásért fellebbezett, míg a vádlottak és védőik enyhítésért, illetve felmentésért nyújtottak be fellebbezést.

A bíróság úgy rendelkezett, hogy az elsőrendű vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú határozat meghozataláig fenntartja szökés, elrejtőzés veszélye miatt. Kislétán a polgármesteri feladatokat ideiglenesen Szabó László alpolgármester, háziorvos látja el.

Madácsi Imrét, Kisléta akkor még Fidesz-KDNP-s polgármesterét tavaly egy másik ügyben a Debreceni Ítélőtábla jogerősen 1 év, 2 évre felfüggesztett börtönre ítélte kétrendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének büntette miatt. A polgármester az ítéletről tájékoztatta a képviselő-testületet, de felmentésének kérdésében nem született döntés. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal akkor a bírósághoz fordult, ami kimondta, hogy az elítélt polgármester méltatlanná vált tisztségére.

islétán így időközi választást írtak ki, és április 4-én több jelölt közül a függetlenként induló Madácsi Imrét nagy fölénnyel ismét polgármesterré választották. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.