57 szélsőségest figyelnek meg Molenbeekben

A titkosszolgálatok 57 olyan radikális személyt tartanak megfigyelés alatt Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű negyedében, akik fenyegetést jelenthetnek az állam biztonságára – közölte Jan Jambon belga belügyminiszter, aki szerint a többségük korábban külföldön harcolt különböző dzsihadista csoportok tagjaként, míg 27-en a jövőben készülnek Szíriába utazni.

„Lehetséges, hogy nem mindegyikük jelent komoly veszélyt” – mondta Jan Jambon, aki szerint le fognak kerülni a listáról azok, akik „már nem jelentenek fenyegetést a társadalomra”.

A belügyminiszter arról is beszélt, hogy a radikalizálódás felszámolását célzó, több brüsszeli városrészre kiterjedő, februárban bejelentett „Csatorna-terv”-vel a hatóságok az elmúlt 6 hónapban kb. 5000 házkutatást tartottak Molenbeek-Saint-Jeanban.

A 96 ezer lakosú kerület azután került a sajtó érdeklődésének középpontjába, hogy kiderült, a tavaly novemberi párizsi, valamint a márciusi brüsszeli merényletek elkövetői közül többen is hosszabb-rövidebb időre megfordultak a negyedben.

Jan Jambon később bejelentette, hogy aktiválták a „Csatorna-terv” második fázisát, aminek keretében Molenbeek-Saint-Jean és Vilvorde után 6 másik brüsszeli kerületben (Anderlecht, Koekelberg, Laeken, Saint-Gilles, Saint-Josse és Schaerbeek) is fokozzák a rendőri jelenlétet. Októbertől a korábbinál 66-tal több rendőr fog szolgálatot teljesíteni ezekben a városrészekben.

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre iszlamisták, 32 ember halálát okozva. Belgiumban a hatóságok még mindig 3-as, azaz „súlyos” fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, „lehetséges és valószínű” terrortámadás. (MTI)