Hiába a tiltás, a PM tüntetne vasárnap

POLITIKA
2016 szeptember 29., 05:42
comments 36

Bár a Nemzeti Választási Bizottság szerdán úgy döntött, hogy a Párbeszéd Magyarországért korábban meghirdetett vasárnapra tervezett tüntetése választási gyűlésnek minősül, és mivel a szavazás napján ilyet nem lehet tartani, betiltanák azt, Karácsony Gergely bejelentette, hogy

lesz demonstráció.

A PM társelnök szerint az ATV-ben elmondta, hogy az NVB határozata nem jogerős, a rendőrségtől ugyanakkor érvényes engedélyük van a demonstrációra, így megtartják azt. De nem választási nagygyűlést rendeznek, hanem erőszakmentesség napjáról fognak megemlékezni, mivel október másodika Mahatma Gandhi születésnapja is.

photo_camera MTI Fotó: Marjai János

Az MSZP viszont nem tartja meg a vasárnapra tervezett családi napját, helyette szombat délelőtt szervez tiltakozó megmozdulást a Választási Bizottság épülete elé. (HVG)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.