Csodálatos leletre bukkantam az interneten, és most olyan boldog vagyok, mint a régész, aki unottan jár-kel a kecskeszaros réten, aztán egy óvatlan pillanatban véletlenül belerúg a Seuso-kincsbe. Mint Heinrich Schliemann, amint megpillantja Trójában Akhilleusz lábnyomát.

Színváltós animgif! Virtuóz frame-es szerkezet! Masszív, időtálló táblázatok! Div align=center! OnMouseOver! Hol lát ilyet 2016-ban az ember? Sehol.

Ilyen webszájtok 2016-ban már nem léteznek. Betemette őket az idő, mint Akhilleusz lábnyomát Trójában. Bár eleinte sokan azt gondolták, hogy a digitális adat örökké megmarad, mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy ez távolról sem igaz: webszájtok jönnek, webeszájtok mennek, az oldalakat évente újratervezik a legújabb divatnak és a még újabb html-szabványoknak megfelelően, a tartalom pedig a divat és a technika áldozatává válik, és örökre eltűnik a süllyesztőben. Mindenki tud mondani legalább egy fórumot, szájtot vagy szolgáltatást, aminek megszűntével búcsút kellett intenie dédelgetett, kontent jellegű adatainak – értékes anyázós kommentjeinek, emlékezetes szakítós emailjeinek, vagy talán egy egész horvát tengerpartos galériának –, mert megszűnt a levelezőszolgáltató, a tárhelyügynök, vagy valaki valahol egyszerűen kihúzott a falból egy drótot. A digitális adat tünékenyebbnek bizonyult, mint az újság, amit olcsó sajtpapírra nyomtak: abból legalább a könyvtárban vagy a padláson létezik egy-egy példány, de archive.org ide vagy oda, ki emlékszik már, milyen volt egy jó kis Geocities-webkikötő vagy egy hushmailes nyitóoldal?

Az amatőr műkincsvadáaszok legnagyobb bánatára azok a webszájtok, amelyek több mint egy évtizede már léteztek, és még most is megvannak, teljesen átalakultak: eltűntek a szűk sávszélre optimalizált, megszöszösödött imidzsek, a fáradságos munkával összerakott, Notepadben kacsacsőrözött táblázatok, és lassan ott tartunk, hogy egy-egy jól sikerült antik fotógyűjteményt, nagy műgonddal összerakott kilencvenes évekbeli perszonál hómpédzset vagy akár csak egy kézműves Under Construction-animgifet múzeumban mutogatunk, szigorúan ellenőrzött páratartalom és az ennek megfelelő árú belépőjegyek mellett.

A lelet, amire rábukkantam, nem más, mint Joe Satriani hivatalos weboldalának egy változata, ami a Krisztus utáni 2000. évből származik. 16 év emberi léptékkel nem tűnik ugyan soknak, de számítástechnikai értelemben több évszázaddal is felér. Gondoljunk csak bele: 2000-ben a Google még csak nyomokban létezett, a Facebook, a Youtube, az Instagram és a Twitter álom volt csupán, ha egyáltalán; a hamarjában készült webszájtokat jórészt pályaelhagyó kulturális antropológia-esztétika szakos webmesterek készítették és tartották karban, és ha az ember el akart jutni valahova a weben, előbb mindenképpen be kellett írnia, hogy http://www és még valami, különben nem jutott sehova.

Az, hogy kicsoda az a Joe Satriani, a pompás régészeti lelet szempontjából alapvetően mindegy is: maradjunk annyiban, hogy híres gitáros, aki talán arról a leghíresebb, hogy a világ összes gitárosa közül ő nem kapta meg a legtöbbször a Grammy-díjat: kereken tizenötször jelölték, és egyetlen egyszer sem kapta meg, ami a gitárosok között abszolút viilágrekord.

És bár Joe Satrianinak több hivatalos weboldala is van, a satriani.com-nak létezik egy apró, rejtett zuga, ahol egyedülálló módon, csaknem eredeti, szine érintetlen formájában fennmaradt a szájt 2000-es változata. Ha valaki életében lerajzolt akár egyetlen kacsacsőrt is, ebbe mindenképpen beleborzong majd.

Lépjünk közelebb a műkincshez, és vegyük szemúgyre közelebbről!

Csodáljuk meg a kor webdizájn-sztenderdjeinek megfelelő, lilából sötétlilába, majd kékbe hajló logó (name.gif) játékosságát, és a pszeudo-3d-s, egyedi betűtípust, amiben egy tükrözött e betű az a betű!

Időzzünk el hosszabban a nyitólap egyik legfontosabb tartalmi eleménél, Joe Welcome Üzeneténél, ami négyféle streamelt (mezei modemre, ISDN-re, DSL-re vagy NASA-technológiás T1/DSL sávszélre optimalizált) változatban és Quicktime formátumban is megtekinthető!

Kattintsunk a sallangmentes, szikár, mégis kifejező Kattints ide! feliratra, majd tekintsük meg a Joe Satrianiról készült, 320x240 pixel méretű fotókat!

Ne menjünk el szó nélkül a Html Nagymesterei sorozatba illő, táblázatba ágyazott táblázatok mellett, amiktől a hómpédzs elnyeri végső, letisztult formáját!

Tanulmányozzuk alaposan az alsó frame-et, és az abban található, a korszak technikai felkészültségét messze meghaladó MouseOver megoldást (solution)!

Tekintsük meg az eredeti, kézzel írott 500-as hibaüzenetet!

Végezetül hajtsunk fejet az Ismeretlen Webmester előtt, mert megérdemli. Le a kalappal, és hatalmas respekt!