Felmentették az internetadó ellen tüntető, Fidesz-székházat megdobáló fiatalokat

2014-ben a magyar kormány internetadó bevezetésével fenyegette az embereket, amiből végül nem lett semmi.

De mielőtt ez kiderült volna, óriási tüntetéseket rendeztek, egy alkalommal olyat is, aminek a végén egyes tüntetők például számítástechnikai eszközökkel dobálták meg a Lendvay utcai Fidesz-székház ablakát.

Fotó: Botos Tamás

A rendőrség akkor hat embert vett őrizetbe a rongálás miatt, akikből kettőt csoportosan elkövetett garázdaság miatt elmarasztaltak. A többieket szabadon engedte a bíró, mert úgy látta, nem lehet egyértelműen megvádolni a fiatalokat.

Fotó: Botos Tamás

Az ügyészség akkor nem nyugodott bele ebbe, vádat emeltek három fiatal ellen, akik bűne az volt, hogy egy két decis üres vodkásüveget dobtak az épületre, ami a védelmük szerint életszerűtlen vád, meg hát eleve az is érdekes, miért pont ezt a három embert vádolják, amikor rajtuk kívül még sokkal többen dobálták az épületet.

A legfrissebb bírósgi ítélet szerint a három vádlttt nem bűnös, szabadon távozhattak, ám az ügyészség mégis fellebbezett és felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott a három fiatalra. Az ügy most a Fővárosi Törvényszékre kerül. (Népszabadság)