A Yahoo megfigyelte a levelezéseket az NSA-nek és az FBI-nak

INTERNET
2016 október 04., 19:29
comments 53

Az Egyesült Államok belföldi hírszerzésének kérésére a Yahoo titokban figyelte az elektronikus levelezéseket – mondta a Reutersnek az eseményekre rálátó két volt Yahoo-alkalmazott és egy harmadik fél.

A Reuters szerint a Yahoo tavaly titokban olyan szoftvert fejlesztett ki, amivel megfigyelte levelezőprogramja klienseinek bejövő emailjeit, és az információkat továbbította a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) és a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI).

A források szerint több 100 milliónyi elektronikus levelet ellenőriztek így, ráadásul az éppen akkor bejövő – és nem a megőrzött, elraktározott – leveleket figyelték, és az információt is valós időben juttatták el az NSA-hez vagy az FBI-hoz. Egyes emaileket külön is lemásoltak, hogy bármikor előhívhassák a belbiztonságiak.

Szakértők szerint először fordult elő, hogy nyilvánosságra került, hogy egy konkrét internetes cég eleget tesz a hírszerzés kérésének, és minden beérkező emailt ellenőriz. Az egyelőre nem derült ki, hogy a belbiztonsági szervek mit kerestek, és az sem, hogy általában milyen jellegű információkra voltak kíváncsiak.

A Yahoo vezérigazgatója, Marissa Mayers csak egy rövid közleményt adott ki, amiben tudatta: törvénytisztelő állampolgár, aki betartja a törvényeket.

A cégben az információk biztonságáért Alex Stamos felelt, de tavaly júniusban elhagyta a céget, és most a Facebook egyik vezető biztonsági szakembere.

Ő a Facebook egyik szóvivőjén keresztül utasította el az interjút. Az NSA sem reagált érdemben.

Az Egyesült Államokban 2008 óta a hírszerző szervek törvényesen kérhetnek amerikai telefontársaságoktól és internetes cégektől adatokat a klienseikről. Edward Snowden, az NSA korábbi alkalmazottja éppen ezekről a kiterjedt titkos megfigyelésekről hozott nyilvánosságra információkat, és emiatt az amerikai hatóságok a magánélet védelmére hivatkozva vissza is fogtak néhány titkos programot. (Reuters/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.