Eurokonformmá csiszolná az alkotmánymódosítást az igazságügyi miniszter

POLITIKA
2016 október 05., 14:42
comments 154

Szerdán tárgyalta a kormány a kvótanépszavazás után beígért alkotmánymódosítást, aminek pontosított verzióját hétfőn terjesztik a parlament elé. Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint a változtatás olyan, az alkotmányos identitásunkat tartalmazó keretet rögzít majd, amely érinti a területet, a lakosságot, a népességet, az állami berendezkedést és az államformát. Ugyanakkor szerinte mindezzel együtt a változtatás még eurokonform is lesz.Trócsányi László igazságügyi miniszter és Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelõs államtitkára - Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A kormányülés szünetében a miniszter elmondta, hogy a módosítást kellő előkészítés előzte meg, amelynek során más tagállamok gyakorlatát is figyelembe vették. Példaként olyan franciaországi és németországi alkotmánybírósági döntéseket hozott, amelyek kimondták, hogy az uniós jognak meg kell hajolnia a tagállami alkotmányok előtt.

Orbán körbejárja az ellenzéket

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pedig bejelentette, hogy Orbán Viktor kész egyeztetni minden parlamenti frakcióval rendelkező párt elnökével az alkotmánymódosításról. A megbeszélések előkészítésével pedig Gulyás Gergelyt, a Fidesz alelnökét, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnökét bízta meg. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.