Nem tudom miről van szó, ugye azt kell írni, hogy nem?
2016 október 04., 09:57
Ugye nem akarsz néger kistestvért, akivel testvériesen meg kéne osztanod a csokidat?
Miután cikket írtam az emberi ostobaságon megdöbbent K. élményeiből, aki az előző vasárnap életében először volt szavazatszámláló bizottság tagja, egy rakás kezdő és veterán tagtól kaptam levelet a kvótanépszavazás során szerzett tapasztalataikról. Nem is levelek, kincsesládák voltak!
Abban gyakorlatilag mindenki megegyezett, hogy a mostani sima, problémamentes szavazásnak számított. Minden bizottsági tag találkozott furán szitkozódó, a menekülteket a legvadabb kormánypropagandista stílusában képtelenségekkel gyalázó figurákkal, de ezek mindenütt elenyésző kisebbségben voltak. Szinte az összes levélíró azt tapasztalta, hogy a választók többsége automatikusan a kormánygépezet részének tekinti a bizottságokat, ezért is osztották meg velük a véleményüket, kacsintgattak cinkosan rájuk, illetve kérdezték meg tőlük egész sokan, hogy akkor kire is kell szavazni. Ahogy a budapesi Á. fogalmazott:
„Sokan azt hiszik, hogy én is, meg úgy mindenki Fidesz-tag. Az idősek jönnek többnyire, mise előtt vagy után. Sokan csak azért mert a pap is mondta, meg amúgy is mindenki ide jött a templomból. Tölünk szokták kérdezni, kire vagy mire kell most szavazni.”
EU-chan ezt így élte meg:
„Több szempontból is fárasztó ez, egyfelől sokan, amolyan odakacsingatva jönnek szavazni, mintha oldalba szeretnének minket bökni, hogy ugye mind egy véleményen vagyunk.... Másfelől, az ellenzékből delegált tagok is ugyanezt hihetik, ezen a szavazáson az ellenzéki delegáltnak nagy üldözési mániája volt, és több összeszólalkozása volt velem, mert nem tudhatta, hogy valószínűleg én szimpatizálok vele a leginkább, mégpedig azért nem, mert én nem teszem a kirakatba a politikai nézeteimet, pont az a feladatunk ott, hogy pártatlanok legyünk. ”
Pedig András, egy budapesti, kelenföldi körzet MSZP-s delegáltja még funkcionális analfabéta taggal is találkozott:
„Az egyik választott tag semenyire nem ismerte az ábécét, Kovács név kikeresésekor ellapozott A-tól D-ig, majd átlapozott hirtelen a T-hez, és ott folytatta lassan a V-ig.”
Dóri, egy vidéki nagyváros tapasztalt szavazatszámláló bizottsági tagja még irodalmi élményben is részesült, egy olyan, szavazópolgár által írott vers
formájában, ami a líratörténetben talán elsőként énekelte meg a Visegrádi Négyeket:
„Elhangzottak most is érdekes dolgok, pl. »hallottam, hogy ezek az utcán maszturbálnak«, meg »persze, majd akkor ikszeljen kettőt, mikor az ő gyerekét erőszakolják meg«, de ezeken kívül volt egy elég hardcore férfi, aki már 3/4 6-kor az iskola előtt strázsált, hogy ő lehessen az első szavazó, és hozott magával egy verset is, amit ő írt. Ezt elszavalta minden arra járónak háromnegyed 6-tól 6-ig, és osztogatott belőle kinyomtatott példányokat is. Nagyon szürreális élmény volt, csatolom.”
Sokkoló lehetett kétségtelenül, a korábban említett András szavazókörében viszont egyenesen olyan eset történt, ami jeges rettegéssel töltötte el a
bizottság tagjait:
„Huszonéves fiatalember jött be szavazni, aláírás után gumikesztyűt vett fel, de csak az egyik kezére, a fülkében hosszasan rajzolgatott. A bizottságban dermedt csend volt, mintha terrortámadástól féltek volna. Miután kiment a szavazó, azon töprengtek, jaj, ki fogja felbontani a borítékot, csak nincs benne bomba? Én azt mondtam - lófaszt van bomba, meg ilyenek, ennyire hülyék? Nem értik, hogy ez egy szimbolikus tett, egyszerűen csak elhatárolódott ettől a szar szemétségtől. Erre ők: mit szimbolikus, mit játssza meg magát, miért nem tud tisztességesen nemmel szavazni, mint minden ember? Biztos értelmes ember volt apja is, anyja is, erre lett egy ilyen elfajzott kölkük.”
Sokkoló, ugyanakkor igen vicces volt az, ami a siófoki négyes körben történt, ahol a máshonnan átjeletkezetttek szavaztak. Ágota biztos meséli:
„Egy család, apa, anya 10 év körüli gyerek jött, szülők bedobták a borítékokat az urnába. Gyerek kérdezi, miért kellett szavazni, mire apa visszakérdez, hogy »Ugye nem akarsz néger kistestvért, akivel testvériesen meg kéne osztanod a csokidat?« Gyerek lelkesen ingatja a fejét, hogy ő bizony nem akar néger kistesót. Mire egy másik választópolgár beszólt a kedves apának, hogy ha néger kistestvér érkezése esélyes, akkor az asszony erkölcseivel lesz gond, azt meg nem oldja meg a népszavazás.
Tanulság 1: Mekkora vadbarmok szuszognak a környezetünkben!
Tanulság 2: Ez kimeríti a kiskorú veszélyeztetésének esetét.
Tanulság 3: Nagyon nehéz visszafojtani a röhögést.”
Ugyanitt esett meg a következő, halálosan vicces anekdota:
„Este hat óra tájban bejön egy nő, és pánikhangulatban közli:
- A kórházban nagyon sokan várják az urnát!”
A sztori vége, bár csattanós, már egyáltalán nem volt vicces:
„Ezt a kijelentést első körben a helyi kórház betegellátási minősítéseként értelmeztük páran (tapasztalatból), és megint csak nehéz volt visszafogni a röhögést.
Mondtuk, hogy a mi körzetünkben minden mozgóurnás kérésnek eleget tettünk, nyikto nye atszusztvujet. Kiderült, hogy a kedves választópolgár más településről jelentkezett át hozzánk, de a bejelentési határidő lejártáig nem kért mozgó urnát. Így hát az asszony kihozta a pizsamás beteget a kórházból, és háromnegyed hétkor az urna elé állította. Haláli. A beteg megjegyezte, mekkora hazafi ő, hogy még félholtan is szavaz. Hát, nem akartam a »ki a betegebb« versenybe belemenni in situ, igaz, nem is várom az urnát. Amúgy mellrákos vagyok, a kemó miatt tök kopasz, a jövő héten műtenek. Nem akartam levenni a parókámat, pedig egész nap azon gondolkodtam, hogy ha kendőben ülnék ott, milyen migráncsos szövegeket kapnék. De nem akartam, hogy óhatatlanul a többi bizottsági tag is kapjon a verbális attakból.”
A mamám 1990 és 94 között minden választáson bizottsági tag volt. A legtöbbet arról mesélte, hogy az emberek annyira összevissza szavaznak, hogy el sem
tudja képzelni, hogyan jöhetnek be olyan jó százalékban a közvéleménykutatók tippjei. Mint kiderült, azóta nem sok változott. J. mozgóurnás sztorija a Józsefvárosból, egy öregek otthonából:
„Bemegyünk a nénihez felcsillan a szeme, jaj hát ezek biztos az Orbán Viktorkától jöttek a kis viktorkájától, igen biztos. Behúzza az igent, mire a fideszesnek leesik, gyorsan bedobja. Ránézek, kiszalad az arcából a vér. Felröhögök, néni nagyon szépen köszöni és boldog hogy magyarnak született, áldja meg a jóisten az Orbán Viktorkát amiért lehetővé teszi hogy megvédje az országát. Fideszes delegált mondja szavazzon újra. Megkérdezem a nénit akar újra szavazni? Ne kérdezzek hülyeséget az előbb szavazott. Csókolom, két év múlva jövünk megint. Összekaparom a delegáltat nagyon kész van nem hiszi el, pedig mondtam neki előre hogy 5-6 ilyen biztos lesz. Lett.”
A szavazólapok értékes szuvenírnek számítottak. Hédi meséli:
„Szinte mindig hiányzik egy két szavazólap (a szavazólapok 100-asával vannak kötegelve, számoljuk mennyien jöttek szavazni, azaz mennyi lap ment ki, mennyi maradt meg a bontott csomagból, ez mindig stimmel, viszont a megjelent szavazók és a leadott szavazólapok szinte mindig 1-2-vel kevesebb, gondolom elviszik szuvenírbe, vagy ki tudja.”
J. is sok mindent látott szavazólappal művelni:
„Volt aki hazavitte a szavazólapot gondolom bekeretezi, volt aki előttünk szétdarabolta és beszórta. Volt aki nyomtatott otthon kiegészítő szavazólapot.”
A bizottsági tagok egy része pártdelegált. A nagyközönség őket hajlamos egyszerű pártkatonának tekinteni, a fideszeseket pedig bármire hajlandó harci robotoknak. Hogy ez a valóságban mennyire nincsen így, arról Trevor sztorija árulkodik. Ő maga egyébként nem bizottsági tagként, hanem önkormányzati köztisztviselőként, a Helyi Választási Iroda tagjaként dolgozott a népszavazáson:
„A szavazókörökbe a Fidesz 2-2 tagot delegált, ez ki volt adva utasításként. Esküt letették, eddig minden oké. Aztán hétfőn jelezték a delegáltak, hogy hát nem biztos, hogy jönnek, mert a helyi Fidesz potentát ígért nekik pénzt, de még nem kapták meg, és ha nem kapják meg, akkor ők mégsem jönnek. Napokig ment a telefonálgatás, hogy akkor mi van. Nem tudják, csak ígérgetnek nekik. Végül szombat (!) du. 5-kor (egész napos ideges telefonálgatás után) jelezték, hogy a Fidesz nem fizet nekik, úgyhogy nem jönnek. Rövid káromkodás után szóltunk a póttagoknak, hogy akkor nekik kell jönni. Hát, nem
volt nagy népünnepély.”
Ilyen vicces tud lenni a kölcsönös gyanakvás légköre
A magyar választási folklór chemtrailnépszerűségű összeesküvés-elméletének középpontjában az eltűnős tinta áll. Én eddig azt az oldalát hallottam, amikor az ellenzéki konteós szavazópolgárok azzal gyanúsították meg előre azokat a körzeteket, ahol nem volt ellenzéki delegált, hogy a fideszes bizottság majd biztosan preparált tollakat tesz ki, hogy eltűnjenek a direkt érvénytelenül leadott szavazatok, ők meg a számláláskor behúzhassanak egy ikszet a nemhez. Hédi, a 2010 óta biztoskodó budapesti nempártdelegált leveléből tudtam meg, hogy a bizottságok pont ugyanígy gyanakszanak, csakhogy az állampolgárokra, hogy ők használnak eltűnős tintát:
„A toll az mindig nagy mizéria, nekünk ki van adva, hogy csak a választásra adott tollcsomag használható a jegyzőkönyv aláirására. Mégpedig hogy a kedves szavazópolgár nehogy eltűnős tintával irja alá és napjában 2-3X is jöjjön szavazni. Általában az szokott lenni a baj, hogy de biztos abban a tollban van az eltűnős tinta, és majd jól eltüntetjük a szavazást. Ezt meg tudom cáfolni, rengeteg tollam van otthon mai napig a szavazásokrol, és még mindig látszik az amit leírok vele :D”
A toll utáni másik kedvenc a boríték. Gyakorlatilag mindenki megírta, mennyire nehezíti a munkájukat az, hogy sokan leragasztják. De van, akinek ez sem
elég:
„Sokan direkt kérnek boritékot (pedig nem szeretjük, mert lassítja a munkánkat szavazatszámlálásnál), de még le is nyalják, jól le ragasztják. Van egy renitens, aki még plusz etikettel is leragasztja, és alá is írja :D”
Érdekes, hogy hiába voltak sok helyen mindenféle pártdelegáltak és függetlenek, politikai vitákról kevesen számoltak be. Az ellenkezőjéről igen, például Ezio, aki egy kis faluban volt biztos:
„Ja, és hajnali fél hattól este nyolcig egy nyomorult szó sem esett a bizottságban politikáról, vagy a szavazásban feltett kérdésről. Adtuk a lapokat, a néni húzta a vonalat, este meg számoltunk, aztán mindenki ment haza. 13600-at kaptam érte, remélem lesz még szavazás, mert le vagyok égve.”
Ha volt is vita, a normális szavazókörökben azonnal véget vetettek neki, például Eu-chanéknál:
„A delegált tagok valóban hajlamosak politizálni, amitől nekem feláll a szőr a hátamon, ilyenkor a 3 választott tag (élükön az elnökkel) + a jegyzőkönyvvezető is felszólítja a többit, hogy tartózkodjunk az ilyen témáktól - ilyesmi volt nálunk is, és mindig több tag is jelezte, hogy ezt nem kéne, ne beszéljünk ilyesmiről és mindenki meg is értette, hogy miért ne.”
Tmarkee nem biztos, hanem jegyzőkönyvvezető volt. Ő így látta a kérdést:
„A választott tagokat a települési önkormányzat képviselő testülete választja, a delegált tagokat pedig a jelölő szervezetek delegálják. A választott tagok - legalább is az én tapasztalataim szerint - épelméjű, írni és olvasni tudó, önálló gondolatokkal rendelkező emberek szoktak lenni, rendszerint évről évre ugyan azok a személyek. Természetesen időről időre cserélődnek is, de nekem kifejezetten jó tapasztalataim vannak a választott tagokkal kapcsolatban.”
Ennyire jó lenne a helyzet minden fronton? Dehogy!
„A pártdelegált tagok esetében már nem lehet megemlíteni a korábban a választott tagokra felsorolt elismerő jelzőket és éppen ez okozza - többek között - a szavazás napjának izgalmait.”
Akadt olyan választó Budapest XI. kerületében, aki nem emlékezett rá, hogy börtönben ült, írta meg a sztorit B.:
„Fiatalember jön, nézzük a névjegyzéket: név stimmel, lakcím stimmel. Személyi azonosító nem stimmel. Apuka szerepel a névjegyzékben, azonos nevű fia nem. Mondja az MSZP-s tag (én): ő nem egyezik a névjegyzékben szereplővel, nem szavazhat. Elnök: telefonáljunk, mit kell ilyenkor csinálni? Hiszen a név és a lakcím stimmel!... Telefonálás, várakozás, majd eredmény: nincs választójoga. Fiatalember: »asszem vágom, miért«. Balra el, ő tényleg nem szavazott. KDNP-s delegált: szegény, hát előfordul az ilyen, hogy fiatalon elkövet az ember valami meggondolatlan dolgot...”
Arról, hogy a gyakorlatban hogy folyhatott a szavazatszámlálás maga, szintén B. leveléből tudtam meg a legtöbbet:
„Szavazatszámlálás: rajtam kívül mindenki ócsárolja az érvénytelenül szavazókat. »Gyávák!«. »Szórakoznak velünk!«. Jelzem, hogy véleményt nyilvánítottak, amit tiszteletben kell tartanunk. »Ne így nyilvánítson véleményt, akkor maradjon otthon!« Legjobban a jegyzőkönyvvezető szív, mert mindegyik hátoldalára rá kell írnia, hogy miért érvénytelen. Aztán mindannyiunknak mindegyiket alá kell írni. Nézem, hogy különböző kifejezéseket használ: »érvénytelen jelölés«, »többszörös jelölés«. És még csak nem is következetesen. Kérdezem, számít-e, hogy mit ír melyikre. »Leszarom!« J
Az első körben a NEM-ek közé valaki berakna két kipipált NEM-et. Mondom én, hogy ez se nem iksz, se nem kereszt. KDNP-s hölgy: »neki ez a jele«. Hát ezt még a KDNP-s férfi is visszautasítja, ezek bizony érvénytelenek.
Kettő helyett három egymást metsző vonal. Szólok. Lehurrognak: remegett a keze. Oké, nagyvonalú vagyok. Még 1-2 ilyen van, csak mosolygok. Kicsit már sajnálom is őket. Nekem élmény volt az a (számlálással együtt már) 14 óra. Nekik kínos lehetett, és a két KDNP-s még pénzt sem kap (ahogyan én sem; csak a választott tagoknak jár tiszteletdíj.)”
Meghökkentő, de volt, ahol az egyértelmű szabályozás ellenére – csak az érvényes, ha két egymást metsző vonal van a körön belül – bepróbálkoztak a bekarikázás elfogadtatásával, derült ki I. beszámolójából:
„Nekem szerintem azért volt inkább pozitív a tapasztalatom, mert rögtön az elején tisztáztam az erőviszonyokat. Ugyanis azzal kezdték, hogy döntsük el, hogy mit fogadunk el, és javasolták, hogy ha valaki bekarikázza a NEM-et az legyen érvényes, mert a mozgása biztosan koordinálatlan a szavazónak. Én kifejtettem, hogy csak a körön belüli kereszteződést szabad elfogadni, és elő is vettem a könyvet. Akkor átment az Elnök morcosba, de még nem nagyon volt ideges. Ezek után kimentem cigarettázni, és ezt az egészet rögtön meg is osztottam a facebookon. Ez a hír később visszaérkezhetett a Fidesztől, mert egy idő után az elnök el kezdett üvöltözni, hogy tüntessük el a telefont.
Persze azt nem tilthatta meg, hogy az udvaron ne használjam, és azt sem, hogy mielőtt kimegyek, ránézzek a strigulázó papírra.”
Mint látható, a bizottsági tagság egész napos szórakozás, legközelebb ki ne hagyja senki!
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.