Megkaphatja a 2,8 milliárd eurós mentőcsomagot Görögország

külföld
2016 október 10., 21:16
comments 26

A Görögországnak nyújtandó mentőcsomag újabb, 1,1 milliárd (mintegy 341 milliárd forint) eurós részletének folyósításáról egyeztek meg az eurogroup pénzügyminiszterei.

Az euróövezetet alkotó országok pénzügyminiszterei pozitívan értékelték a nemzetközi hitelezők által meghatározott 15 pontos, többek között a nyugdíjrendszer, a bank- és az energiaszektor reformját érintő intézkedéscsomag sikeres görög teljesítését, amelynek köszönhetően le lehetett zárni a harmadik nemzetközi mentőcsomag első felülvizsgálatát.

A miniszterek elismerték Görögország lépéseit adósságának kezelése érdekében júliusban és augusztusban, ugyanakkor arra emlékeztettek, hogy Athénnak még be kell nyújtania a szeptemberre vonatkozó adatokat legkésőbb október végéig. Mindez megnyitná az utat az euróövezeti állandó mentőalap (Európai Stabilitási Mechanizmus, ESM) igazgatósága előtt a következő, 1,7 milliárd eurós részlet jóváhagyásához, amelyet egy elkülönített számlán a hátralék befizetésére kell fordítani.

A tájékoztatás szerint az eurócsoport miniszterei az ESM programja következő szakaszára figyelve arra szólították fel a görög hatóságokat, hogy gyorsítsák fel az intézmények munkáját a további szükséges szabályozások bevezetése érdekében, hogy időben befejeződhessen a mentőcsomag második felülvizsgálata.

A következő részlet kifizetésének végső jóváhagyására leghamarabb október 24-én, az eurócsoport legközelebbi ülésén kerülhet sor.

Görögország tavaly nyáron állapodott meg a harmadik mentőcsomagról az Európai Bizottság, az EKB és az Európai Stabilitási Mechanizmus képviselőivel. (MTI, FT)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.